Steampunk graffiti, avagy urbex Balin

Reggeli, kövér gyíkok, fürge mókusok, rizsföldek a teraszról, tervezés, pakolás, indulás a motorral. Első megállónk a Goa Gajah, azaz az Elefánt templom, ahova egész jó időben érkeztünk. Nők és férfiak sürögtek, mindenhova cipelték a felajánlásokat hosszú szoknyába és fehér, csinos felsőbe öltözött nők. Ahogy elvonultak egy-egy, kockás szoknyába öltözött démon szobor előtt letettek egy pici, fonott tálkát, tele pici, színes virágszirommal, rizzsel és egy zacskó chipsszel. Füstölőt tettek rá és kókuszvízzel locsolták meg a környéket. Hosszú illatcsíkot húzott a menet, finom füstölő-szagot és már mentek is tovább. 

Láttuk, ahogy a templom egy félreeső szélén a nők épp ezeket osztották szét, készítették elő, természetesen kalákában. Nagyon jó volt ott a hangulat, olyan igazi csajos, de a lehető legjobb értelemben, szívesen társultam volna, hogy élvezzem még a vibe-ot, de nem akartam Danit egyedül hagyni, meg igazából nem tudom, hogy nem-hinduk részt vehetnek-e egyáltalán egy ilyenben. 

A férfiak külön részlegen dolgoztak, ők fonták össze a kis kosarakat, de ott is nagy beszélgetés, közösségi élmény formálódott. A fő látványosság: egy nagy démon-fej kőfaragvány, ami egyben a bejáratát is adta egy szent barlangnak, amit a XI. századra tesznek. Bent nagy füst a sok füstölőtől, a falba vájt polcok roskadásig megrakva a narancssárga felajánlásokkal, közben egy kutya jelent meg, hátha neki is leesik valami finomabb, mint a rizs… 

Az előtérben egy pasi csengetett rettenetesen sokszor, közben ide-oda tette a gyümölcsöket, fröcskölt a szentelt kókuszvízzel, miközben a többiek hordták be és fel a sok finomságot a szobroknak. Sétálgattunk a kertben, lementünk a szűk szurdokban levő folyóig, majd leültünk meginni egy hideg gyümölcs levet… Amúgy láttunk egy WC-t amire az volt kiírva, hogy “Toilet, special for holy man”, ami valószínűleg a papoknak fenntartott mellékhelyiség lehetett, de ezt ilyenmód kiírva még nem láttam… 

A következő a közeli Yeh Pulu templom és relief volt. Ez tulajdonképpen egy 26 méter hosszú, 3 méter magas dombormű a XIV-XV. századból, ami furamód nem a nemesség, hanem a hétköznapi ember, hétköznapi történéseit meséli el. Miután leráztuk az összes önjelölt guidot, egyedül, csendben néztük végig ahogy a régvolt emberek lovagoltak vagy épp küzdöttek a vaddisznóval. A hely neve “yeh”, ami vizet jelent és “pulu”, ami meg kőmedencét, ugyanis itt ered egy szent forrás. Kedves kis hely, tetszett. Mondjuk a legjobban szerintem a szent forrásban fürdőző kis szalagos varánusz fog megmaradni, mert olyat már rég láttam…

Megálltunk a Pura Kebo Edan templomnál is, de oly kihalt volt és annyira nem lehetett bemenni, hogy inkább odébbálltunk. Inkább a könyvem által ajánlott Pura Penataran Sasih templomot néztük meg, ismét a madár sem járt arra, de egy kutya körbevezetett. Konkrétan őt követtük, hogy merre megy és szépen bejártuk az egész területet. Ami itt különleges, hogy itt található a Világ legnagyobb egy-darabból készült bronz dobja, a Moon of Pejeng (186 cm magas), ami állítólag i.e 300-ban készült, szóval nagyon ősi. 

És ennyi elég volt így délelőttre, mert olyan hőség alakult ki, hogy olvadtunk meg, azonnal enni kellett egy matchás Magnumot, amilyet itthon még nem is láttam. Délután egy kis medencézés és egy fincsi masszázs várt. Dani előtte és utána is dolgozott, sulis ügyeket intézett, de hát így azért egészen más volt… Mikor elindultunk valami vacsorát keresni, közben Dani gazdasági ügyeket beszélt meg telefonon, a rizsföldek fölött meg feltűnt a nagy vulkán és lassan lement a nap. Én anyáékkal beszéltem, ami azért volt tök jó, mert meg is tudtam mutatni, hogy épp hol járunk. Kicsit aggódtam milyen lesz ez a Bali, de örülök, hogy eljöttünk ide is, mert bár valóban rengeteg a turista, de ha csak egy kicsit mész odébb a fő látványosságoktól rögtön találsz olyan helyeket, ahol senki sem jár és csodaszép (van, hogy sokkal szebbek, mint a felkapottak).

Közben újra a Lilla által ajánlott Sweet Orange-nál kötöttünk ki, leszerveztük a holnapi továbbindulásunkat (autó a kikötőbe, onnan speed boat, majd a szigeten 2 autó is kell) és a szállásunkat is. Igazából már 2 napja átmentünk volna Nusa Ceningan-ra, de épp most ünneplik a Nyepi Segarát, vagy másnéven Nyepi Laut-ot, ráadásul pont azon a sziget-együttesen, ahova mi tartunk. Ez nem más, mint a “tengeri nyugalom” napja, amikor semmi, de semmi nem működik, ami a vízhez kötött. Hindu hagyomány szerint nem szabad bemenni a vízbe, leáll a hajóforgalom, a halászat, a búvárkodás, minden… Az ünnep célja tiszteletadás Dewa Baruna, a tenger istene felé, ami a tengerrel való harmonikus kapcsolat megerősítésének fontos része. Úgyhogy ez azt jelentette ehhez kell idomítsuk az utunkat. 

Hazafelé menet a sötét rizsföldek fölött világító szentjánosbogarak raja morzézta bele magát az éjszakába. Egészen varázslatos volt…

A reggelit két srác prezentálta végtelen lassúsággal, viszont így volt időnk figyelni a mókusokat a pálmafákon szaladgálni iszonyat ügyességgel. Aztán kaja, ismét pakolás, majd a vendéglátóink kivittek motorral a parkolóba, ahol már várt az odaszervezett taxink, hogy Denpasarba, Bali fővárosába vigyen minket, ahonnan hajóval kell továbbmennünk. Az egy órás út kellemesen telt, tovább figyelhettük Ubud városát és a környező falvakat. Azon gondolkodtam vajon miért ilyen klassz ez a vidék? Minden város nagyon élő! Most is, rengeteg helyen láttuk, ahogy asszonyok viszik ki a felajánlásokat, gyújtják a füstölőket a családi szentélyek előtt. Szinte minden ház udvarán van kis templom, egyik bejárat sem marad faragott kődémon vagy örző nélkül, s mivel nem festik ki ezeket a sötét lávakőből készült faragványokat egyáltalán nem hatnak giccsesnek. Ez nem igaz az útkereszteződésekre Denpasar határában, ahol hatalmas, kifestett démonszobrok vigyázzák a forgalmat és emlékeztetik az embereket kicsinységükre.

Mielőtt kimentünk volna a kompkikötőbe kértük a taxist, hogy álljunk meg egy órára egy nagyon izgalmasnak ígérkező helyen, amit az AtlasObscurából néztem ki. Ez volt a Taman Festival Bali, azaz a Bali Fesztiválpark. Ez nem más, mint egy elhagyatott vidámpark, tele graffitivel és fotogén falakkal. Erre számítottunk, de ennél sokkal klasszabbat kaptunk. A bejáratnál jelképes belépőt fizettünk, majd kaptunk egy ingyen kakasviadalt, mert valami miatt egy csomó kakast tároltak itt szabadon, meg kis, fonott búrák alatt. Üvegcserép recsegett a talpunk alatt, ahogy közelítettünk a sárkányos szökőkút ódon romjai felé. Jobbra egy hatalmas épület bálnacsontváz-szerű szerkezete tűnt fel, mint utóbb kiderült egy amfiteátrum és mozi leégett maradványa. Odébb egy tó partján szalagos varánusz menekült el előlünk, az valaha krokodilokkal volt tele, ugyanis hüllőházat is üzemeltettek. 

Minden falat elkezdtek benőni a növények, a fojtó füge szépen behálózta 25 év alatt, mohák, páfrányok kezdték dús életüket a málló vakolaton. Csupán egy-két lézengő nézelődővel találkoztunk, egészen különleges hangulata volt így ennek a térnek. Kicsit utánanéztünk, hogy mi a fene ez. A hely nemcsak egy elhagyott vidámpark, hanem egyfajta emléke is annak, hogyan tud összeomlani egy grandiózus álom a gazdasági válság és a rossz szervezés miatt. A kilencvenes évek közepén Bali kormánya és egy befektetőcég létrehoztak egy nemzetközi szintű szórakoztatóparkot, ami reményeik szerint a helyi turizmust majd szépen fellendíti. Olyasmit akartak csinálni, mint a Disneyland, csak balinéz módra. Volt benne 3D mozi és mozgó üléses vetítőterem, madár- és krokodilshow aréna, vízesés és mesterséges vulkán, amit esténként tűzijáték és fényjáték kísért. A parkot akkoriban „a jövő szimbólumának” tartották — modern, high-tech, és a ’90-es évek Bali aranykorának egyik ikonja volt. Csakhogy 1997-ben jött az ázsiai pénzügyi válság. A rúpia hetek alatt elveszítette értékének több mint 70%-át és befuccsoltak. Próbálták újranyitni, de a helyieknek nagyon drága volt, a turisták meg inkább választották a természeti látnivalókat, mint egy ilyen parkot… A terület az enyészeté lett… A krokodilokat állítólag otthagyták — bár ezt nem erősítette meg senki hitelesen, a legenda úgy tartja, hogy még évekig éltek ott. Több balinéz szerint szellemek lakják, mert a projekt megkezdésekor nem tartottak megfelelő vallási szertartásokat, hogy „megkérjék a föld szellemét” (ami a balinéz kultúrában nagyon fontos).

A bejáratnál beszélgettünk az egyik helyi pasival, aki 15 éves volt, mikor ez a hely még élt és emlékszik a nagy vulkánra, meg a krokodilokra. Most új életet akarnak bele lehelni, önkéntes munkában elkezdték kitakarítani a helyet, hogy ki tudják adni rendezvényeknek, filmforgatásoknak, de ami már működik, hogy graffiti művészek jönnek és dekorálják… Nagyon menő!!!! Dani fel is küldte a drónt és berepülte a nagy előadótermet, meg a hatalmas képeket. Őrület!!!!! Egy órát császkáltunk bent, de nagyon hamar elment.

Íme a DRÓNFELVÉTEL: https://photos.app.goo.gl/gjk2jQSDLfrWJKJ37

Innen a kikötőbe mentünk, Sanurba, ahol várnunk kellett a speed boat indulásáig. Rengeteg ember, iszonyú hőség, egy szörny alakú épületben ültünk, mígnem fél óra késéssel felengedtek a hajóra, ahol összezsúfolva újra vártunk egy keveset egy ketrecbezárt repülőmókus társaságában. Mindegy, addig elolvastam a híreket a neten és megátalkodottan izzadtam… 

A hajóút szerencsére csak fél órát tartott, jó nagy hullámok hátán, mire megérkeztünk Nusa Lembongan azúrkék vizű kikötőjébe. Itt, mivel közben apály lett a hajó nem is tudott kikötni, még a vízen átszálltunk egy kisebb hajóra és az vitt ki a partra.

Az itteni taxis már várt ránk, küldött egy fotót WhatsAppon magáról, hogy megismerjük. Egy kis platós pickup-ra szálltunk át, csakhogy amióta ő megérkezett értünk 3 rétegnyi autó állta az útját. Na, gondoltam itt ragadtunk megint egy időre, mire a sofőrünk fogta magát, beszállt az otthagyott autókba és mivel mindegyikben az indítóban volt a kulcs, szépen odébbált azokkal, hogy mi ki tudjunk jönni. A rögtönzött tetrisz után szabad volt az út a sziget végéig az ún. Yellow bridge-ig, ahol kocsi nem közlekedhet, így leszálltunk, átsétáltunk a nehéz cucokkal, ahol már várt a következő pasi egy következő kocsival, de immár a következő szigeten: Nusa Ceningan-on, ahol a szállásunk is volt. A sziget nagyon cuki, tulképp egy nagy falu, pillanatok alatt körbejárható, s mint azt a szagokból is kitalálhattuk az itteni emberek tengerifű termesztésből élnek, amit bőszen szárogattak kiterítve minden portán nem kis szaghatások kíséretében. 

Szállásunk: a The Blue Lagoon Secret Villas egyik kis házikója, fent egy sziklaszirten. Nagyon kedves kis hely néhány cuki házikóval és egy picike, sósvizű medencével. Persze azonnal kipróbáltuk, majd úgy fürdőruhában elindultunk a környék felfedezésére. A Blue lagoon-t fentről láttuk, de azontúl, hogy csodáltuk fantasztikus szirtjeit nem mentünk le, mert olyan őrült magas hullámok csapkolódtak odalent, hogy odalapított volna a vulkáni kőhöz az legelső arrajáró löket. Viszont valóban csodaszép volt, kiváltképp abban a délutáni napsütésben. A Secret Point Beach-nél ugyanígy jártunk, de annyira secret a hely, hogy valóban alig találtuk meg, néhány vad tehénen kellett átmenni hozzá, de a hullámzás itt is győzedelmeskedett, esélyünk sem volt. A teheneket ki tudjuk játszani, de a víz ős erejét nem… Végül a Mahana Point-nál kötöttünk ki, ami egy vízbenyúló szikla, rajta egy kajálda, kiváló naplementenéző spot, úgyhogy maradtunk, ettünk és bámultuk a hatalmas hullámokat meglovagoló szörfösöket. Még néhány delfint is láttam az arany hídon, remélem nem utoljára. Őrület, hogy mi-mindent kell kiállniuk ezeknek a szikláknak… Vajon honnan jöttek? Hogy és hol alakultak át? Ez az, amit soha nem fogok megtudni…

(A következő hónapokban pár-naponta fog megjelenni egy-egy új bejegyzés, az utazásom folytatása. Ha nem szeretnél lemaradni róla iratkozz fel! Ezt úgy tudod megtenni, hogy rákattintasz a "Feliratkozás" gombra akkor, amikor az oldal legtetejét, a főcímet nézed. Megtiszteltetés, ha megteszed! Ha szeretnél üzenni nekem, az oldal alján azt is megteheted!)