Ó, azok a csodás rizsteraszok!


Reggel csodás napsütés, pazar kilátás, nagy patkány a sátrunk előtt. A reggelit a közeli kávézóban készítették el, ami természetesen “nasi goreng”, azaz sült rizs volt, egy tükörtojással a tetején, tóra néző kilátással és kávéval. Igazi pihenés most ez, ami nagyon jólesik. Mint kiderült a tó, egyike annak a két krátertónak, melyek ebben a hatalmas kalderában fekszenek. 

A mai nap főként motoroztunk. Fő úti célunk a Jatiluwih rizsteraszok voltak, ami ráadásul UNESCO védelem alatt is áll. Na, gondoltam lesz egy kanyar rizsföld, láttunk már ilyet, 1-2 óra max, megnézzük és megyünk tovább. Hát nem!!! Na de álljunk csak meg, az odavezető út is milyen csodás volt! Kis falvakon döcögtünk át és mindegyik meg volt tömve szentélyekkel. Minden ház oldalában (vagy ha nem fért el, akkor a tetején) egy becsületes nagyságú kő-szentély, magas trónus, előtte kis, ijesztő arcú gnómok felcicomázva, felöltöztetve szarongba s fölétéve egy napernyő. Nagyon szeretik itt a fekete-fehér kockásat, gondolom szakrális jelentősséggel bír. Utánanéztem (naná!) és tényleg, az ellentétek együttélését jelképezi: jó / rossz, fény / sötétség, tisztaság / tisztátalanság, éjszaka / nappal stb. De olyan mennyiségben, mintha egész Indonézia muszlim közösségét próbálnák ezen a kis szigeten ellensúlyozni. Egy nagy skanzen az egész, de látszik, hogy aktívan használják… Az egyik templomnál meg is álltunk, hogy benézzünk, mert nagyon fel volt díszítve, hatalmas “penjor”-okkal a bejáratnál, ami a hála, bőség, jólét kifejezője (úgy néznek ki, mintha gigantikus pecabotok lennének). Jelenti emberek és az istenek, az ember és a természet, valamint az ember - ember közötti harmonikus kapcsolatot is. Mostanában kezdődik egy fontos ünnep, hát arra készülnek, mint azt megtudtuk még a majmos tengerparti templomban.

Mikor megérkeztünk a rizsteraszokhoz, hát elállt a lélegzetünk is, olyan volt, mint a TV-ben és nem hittem el, hogy ilyen a valóságban is létezik és nincs megfotosoppolva. Azok a teraszok tényleg teraszok, üde zöld minden, hogy szinte hozzá akarsz érni, végig akarod simítani, mint az IKEA-szőnyeg bojtjait. Hófehér kócsagok és barnás üstökösgémek röppennek fel, majd tűnnek el olyan tökéletesen, mintha csak egy-egy gondolat lettek volna. Megálltunk és miután tájékozódtunk, hogy milyen túraútvonalak vannak, mi elindultunk az egyik leghosszabbon, ami így is csak 3,5 km volt. 

Dani drónfelvétele

Azért is különleges ez a rizsföld, mert ez nem csak egy gazdasági-, hanem jogi-, közösségi- és nem utolsósorban vallási rendszer is!!!!! Ez a “subak” rendszer. A közösség demokratikusan dönt, hogy mikor mely területet árasszák el, hogyan építsék ki és tartsák fenn ezt a dinamikusan változó, bonyolult ökológiai rendszert, amit át és átsző a vallás. Kb. minden sarkon láttunk egy szentélyt vagy kőből vagy kis fonott levélből, de ott volt, s benne az adományok: gyümölcs és rizs. A 70’-es években a kormány új, bővebben termő rizsfajtát eröltetett az itteni gazdákra, ami már más vízmennyiséget igényelt és hiába tiltakoztak, muszáj volt követniük az utasítást és a subak hagyományos ritmusa felborult. Zöld forradalomnak nevezték: mert a szabályozott öntözés több aratási ciklust tett lehetővé. Eleinte több rizset tudtak termelni, de nem sokkal ezután a föld kiszáradt, a kártevők elszaporodtak és hiába használtak növényvédőszereket, a terület befucssolni látszott, lecsökkent a biológiai sokszínűség. A kormánynak tudományos bizonyíték kellett, nem hittek a szakrális háttérben, úgyhogy megkapták… és visszaállhattak az ősi rendszerre, ami elég gyorsan regenerálta a földet. A subak fenntarthatónak bizonyult!

Róttuk a földeket, néha belemártottuk a lábunkat a hűs vízbe, milliónyi szitakötő zsongott körül minket és mindenhol hallatszott, ahogy csobog át a víz egyik teraszból a  másikba. Olyan élet nyüzsgött itt, hogy komolyan mondom gyógyító volt… Mikor visszaérkeztünk jólesett a hűs, balinéz jegeskávé (ugyanis a nap az elég gyilkos volt), majd egy étterem parkolójából Dani készített néhány fenomenális drónfelvételt. Így lett az 1-2 órából 4-5, mert annyira különlegesnek láttuk, hogy nem tudtunk betelni vele.  

Hazafelé menet sok szép hely mellett mentünk el, de ami igazán megérintett az az emberek mindennapi élete volt. Egy kis műhelyben épp téglát öntöttek, egy másikban meg kőlapokat vágtak nagy szikrákat hányva. Benéztünk egy kávé ültetvényre, mert nagyon kíváncsi voltam hogy néz ki egy kávécserje. A Baturiti Luwak Coffee kóstolókat kínált a főút mentén, gondoltuk csak van ott egy-két kávéfa… hát volt, ha nem is sokkal több, ugyanis az ültetvény egy másik részén van a szigetnek. A kávébogyók furamód közvetlenül a fa ágain nőnek, először zölden, majd mikor megérik pirulnak csak be. 

Pici poharakban, ízlésesen elrendezve 10-féle innivalót kóstolhattunk. 5  teafélét: citromos, gyömbéres, citromfüves, hibiszkusz és mangosztán teát; 5-féle kávét: gyömbéres, vaníliás, ginseng, balikávét és forrócsokit. Ízlelgettük, kritizáltuk, közben fellazítottuk egy kis manióka chipssel az ízeket, meg a rettenetesen sok cukrot, amivel feltolták. Próbáltak némi cibetmacska kávét is ránkerőltetni, de azt most nem kértünk, pedig ott feküdt szegény állat, kicsit leszedálva nem messze tőlünk egy platformon…

Lassan hazamotoroztunk, ahol már várt a hűvös kő-jakuzzi. Ahogy pihenünk a vízben arra lettünk figyelmesek, hogy az egyik beömlő nyílásból olyan hangos brekegés tör elő időről-időre, mintha a béka egy mikrofonba mondaná be a véleményét. Úgy látszik beköltözött a jakuzziba és fejébe vette, hogy onnan száll harcba a müezzin - szintén hangos - éneklésével. 

Hát így telt ez a nap. Nem hittem volna, hogy ekkora élmény lesz a rizsföldek látványa és ennyire érdekes lesz mindaz, ami mögötte van. Köszönöm!

(A következő hónapokban pár-naponta fog megjelenni egy-egy új bejegyzés, az utazásom folytatása. Ha nem szeretnél lemaradni róla iratkozz fel! Ezt úgy tudod megtenni, hogy rákattintasz a "Feliratkozás" gombra akkor, amikor az oldal legtetejét, a főcímet nézed. Megtiszteltetés, ha megteszed! Ha szeretnél üzenni nekem, az oldal alján azt is megteheted!)

Megjegyzések