Komodói sárkánygyík és rózsaszín tengerpart

Az éjszaka nem mindenkinek volt könnyű… A hatalmas hullámoktól többen kidőltek, még az egyik guide-unk is visszavonult. Reggel 5-kor volt ébresztő, azt sem tudtam mi van, hova kell nézni vagy ugrani kell, mert mittomén, megérkeztünk a sárkányokhoz. De csak napkelte volt. Hát megnéztük… Megérkeztünk Floresre, a  Komodó szigetcsoporthoz. Kopár hegyek elpötyögtetve az óceánban.

Reggeli után kiültünk hátra és bámultuk a kilátást. Ott ült még egy holland házaspár, egy olasz, egy szlovák HR-es és egy német szociális munkás. Jót beszélgettünk, a végkövetkeztetésem az volt, hogy milyen jó, hogy én olyan munkát végzek, amit igazán szeretek…

Az éjszakai hullámzás miatt 2 órás késéssel szálltunk partra a Komodói Nemzeti Park területén. Itt kaptunk két rangert és nekiindultunk. A sárkánygyíkok nincsenek beetetve, úgyhogy keresni kell a világ legnagyobb gyíkjait és ha látunk is egyet, hát nem szabad közelmenni hozzájuk. Már rögtön az elején beleakadtunk egy nősténybe, álmosan pislogott, de ahogy közelebbment valaki érdeklődve emelte fel a fejét, látszott, hogy azért éber és felméri a helyzetet. Brutális egy állat, csodálatos szarupáncéllal, mint egy középkori lovag… 

Láttunk picit is, ő nem sokban különbözött egy szalagos varánusztól és gyorsan el is spurizott. Általában a fákon tartózkodnak, hogy a nagy sárkányok nehogy megegyék őket, ugyanis kannibálok a drágák. A testtömegük 80%-át képesek bezabálni együltő helyükben, aztán egy hónapig köszönték, elég volt, emésztenek. És igen, a harapásuk halálos tud lenni, de nem a nyálukban található bacik miatt, hanem a fogaik közötti méregmirigyek adnak annyi mérget, ami már megöl(het). Láttuk az alvó üregüket is a homokfalba vájva. A vadőr szerint 7 órán keresztül is képesek párzani, ráadásul 2 péniszük van… A net szerint azonban nem használja egyszerre mind a kettőt, de párosodási előnnyel jár.

Maga a környezet nagyon száraz volt, itt keveset esik az eső, ez egyértelműen látszott. Nem hittük el, hogy itt vagyunk az Egyenlítő közelében, trópusi az időjárás és lényegében egy totál kiszáradt erdőben sétálunk, rekkenő hőségben, ahol a levegő csak úgy vibrált a kilehelt forróságtól. Egyszercsak arra lettünk figyelmesek, hogy a fákon IKEA-gömbök lógnak, de olyan tökéletesek és fehérek, amilyeneket lampionokként szoktak használni. Na, mondom, teleaggatták égősorral, milyen ciki, mikor kiderült, hogy vad dinnye… Vad dinnye!!!! Hát ilyet sem láttam még! 

Ahogy kutattunk a sárkányok után sokszor megmozdult az erdő egy-egy narancssárgalábú ásótyúktól vagy egy kis vaddisznótól, a kikötő közelében meg egy timori/szundaszarvast láttunk bóklászni. Mint kiderült ezek az ásótyúkok azok a bizonyos, igen híres és különleges hőmérőzős, komposztkeltetős madarak, akikről oly sokszor hallottam már. Láttuk is a hatalmas, 1 méter magas, 2-3 méter széles levelekből és ágakból összehordott tojáskeltető fészkeit, melyeket a hímek nagyon pontosan 33±1 fokon tartanak, az orrukban levő hőérzékelő segítségével. 

Mikor egy kereszteződéshez értünk a vadőr mutatott egy levedlett kobrabőrt és elindult volna visszafele, de mi láttuk, hogy az út továbbvisz. Kérdeztük arra mi van, mire jött a válasz, hogy a hosszú út, ami 1km-el hosszabb. Sokan javasoltuk, hogy mi lenne, ha továbbmennénk, mire a vadőr azt mondta, hogy lehet, de az még 25.000 IDR fejenként. Legyen! - kiátottuk és a guide-unk azt mondta rendben, ráadásul a társaság kifizeti helyettünk. Csodálatos! 

Sárkány kaka

Igyekeztem ahogy lehet a ranger mögött menni, mert a csapatunk néha egy kicsit hangos volt és nem szerettem volna elszalasztani a sárkányokat. Egyet láttunk is - ráadásul csak az elől menők - amint átment előttünk az úton és szép tempósan besétált az erdőbe. Cuki volt! Feltúráztunk egy dombra, ahonnan klassz kilátás nyílt a száraz erdőre, láttunk sárkány-kakát, amiből még azt is meg tudják mondani a szakértők, hogy mit evett és elénk került egy pici kígyó is, ami tovafutott az ágak között. Izgi volt megtapasztalni milyen ez a sziget összehasonlítva mondjuk a nedves, párás borneói esőerdővel… Egy mesterséges kis itató partján végre megpillantottunk még két szép, nagy komodói sárkányt, amit a helyiek egyébként, érdekes módon, csak komodónak hívnak. Pl. ezen a szigeten 1.600 komodó él, de az egyedszám amúgy sem nagyon haladja meg a 3.500-at… A tónál fekvő kettő ismét nagyon lomhának, lustának tűnt, de a ranger-ök nem engedtek közel senkit, nagyon figyeltek. Mindkettőnél volt egy-egy hosszúnyelű, villásvégű fabot, amivel őszinténszólva nem tudom mit tudnak kezdeni, ha a sárkány tényleg támad, de mindegy… Figyelgettem a két pihenő hatalmasságot és nem, nem éreztem azt, amit mondjuk a vad elefántok vagy a manátuszok között. Hidegek voltak. Mondjuk az erőt, az éberséget igen, de mást nem… fura.  Hidegen hagytak ezek a hüllők…

Aztán megindultunk kifele. A földben nagy, karvastagságú lyukakat láttunk, a ranger szerint rákok készítik, hát ilyenről még nem is hallottam, még utána kell néznem… A kikötőben megrohantak minket az árusok, egy fából készült hűtőmágnesnél be is adtam a derekamat és vettünk Colát, ami nagyon jólesett ebben a gatyarohasztó hőségben. Majd’ szétolvadtunk. Még Lilláékkal is összefutottunk akik már fent pihentek a hajójuk tetején, mert ők ugyan később érkeztek, de csak a medium túrára mentek, ahogy mi is eleinte. 

Hamarosan felbőgtek a motorok és itthagytuk ezeket az ősi hüllőket, a zene beindult, én meg felmentem a fedélzetre írogatni. Egy nagy csapat delfin követett minket pár percig, vagy 20 fővel, közben ebédet is kaptunk s így érkeztünk meg a Padar Island, Pink Beach partszakaszára. Ahogy közelítettünk a filippinó nőcivel sokat tanakodtunk, hogy ez hol rózsaszín, de amikor csónakba szálltunk és kitettek a partján kiderült, hogy valóban az. RÓZSASZÍN volt a homok!!!

Nem hittem a szememnek. Láttam már fehér partot, sőt egészen feketét is a Kanári-szigeteken, de rózsaszínt még nem. Van ugyanis egy piros korall, ami ha apróra őrlődik - ahogy a fehér is szokta - hát tényleg ilyen lesz az egész part… Kint egy árnyékos tető alatt lepakoltunk és indultunk be a vízbe. Pontosabban indultunk volna, de megjelentek a szunda szarvasok és nagy kedvesen körülöttünk kószáltak a hatalmas agancsaikkal. Nagyon cukik voltak!!! A víz szinte már kellemetlenül meleg volt (egyszerűen lehetetlen volt benne lehűlni, a fejem is megfájdult bele) és talán a hullámzás miatt eléggé szötymős is. Azért láttunk korallgazdagságot, ami egészen extrém volt itt, persze befigyeltek új halfajok is és találtam egy - általam - cápa tojásként beazonosított gömböcskét lebegni a vízben. Jó volt kicsit nézelődni a víz alatt: két hal épp az otthonát ásta ki magának a homokban, a bohóchalak meg egy rózsában bujkáltak. 

Ahogy mentünk vissza a parti árnyékba, hát megjelent Lilla és együtt néztük végig, amint egy kis szarvast megetetnek és megitatnak a helyiek. Szegényke nagyon ki lehetett száradva - ugyanis a szigeten nincs édesvizű forrás -, nem tudott betelni a kapott vízzel, egyik palackot itta ki a másik után, még én is adtam neki… Cukker volt nagyon és még azt is élvezte, hogy a boltos megvakargatta a nyakát…

Mikor szálltunk vissza a hajóra láttuk ahogy a személyzet épp kifog egy kis cápát, most az akadt a horogra, de sajnos eltépte a vastag damilt és elmenekült, szájában a horoggal, ami nem valami szép történet (akkor már inkább kifogták volna). A fedélzeten sajtos-csokis sült banán várt és finom, sűrített tejes kávé. Nagyon jól voltunk tartva!

Enyhén fájó fejjel vágtunk neki mai harmadik programunknak: az ikonikus Padar Island csúcsmászásának, ami kb. minden komodói fotón rajta van. Ismét csónakkal szálltunk partra, ahol ismét összefutottunk Lilláékkal és együtt indultunk neki a hosszú lépcsősornak. Hát elég gyorsan leizzadtunk, a fejem persze hasogatott, de valahogy csak felhúztam magam a kilátópontig. Csodaszép öblök, hullámzó óceán, a domboldalban rohangáló szarvasok és a sziget szabdalt vonulatai. Tényleg nagyon tetszett a kilátás, azt sem tudtam hogy fotózzam le, hogy minden benne legyen. Felültünk a sziklákra és bekészültünk a naplementéhez. Nagyon kellemesen telt a várakozás, leszámítva, hogy valami random fiatalok szar zenét bömböltettek egy ideig, lelkesen énekelve rá rendkívül hamisan, de a fejfájásom legalább elmúlt. Miután elkészítettük a lehető leggiccsesebb képeket és még a fű alatt motozó, cuki kis patkányt is megszemléltük visszasétáltunk a partra, ahol újra elváltak útjaink. 

A hajón finom hideg zuhany és paradicsomos makaróni várt némi friss görögdinnye szelettel. Ezután indult az utolsó esti buli karaokéval. Nagyon fura, de valahogy most nem kívántam, miközben általában szívesen énekelek és Yogjakarta körül énekeltem is a sofőrjeimmel, hát ezt kihagytam. A filippinó csajjal ücsörögtünk a konyhában, miközben egy hatalmas csótány rohangászott az asztalon. Hát annyira meglepődtem, hogy felugrottam, mire berongyolt a legénység és levadászták. Kétszer is… Most, mikor ezen sorokat írom épp a tengerész bácsi énekel franciául és már megérkeztünk Kelor Island-re, ahol az éjjelt fogjuk tölteni. Se ringató hullámzás, se őrült motorzaj, csak alap zakatolás, aminek mennie kell a klímák miatt. Azt hiszem én lassan lefekszem aludni… 

(A következő 2 hónapban pár-naponta fog megjelenni egy-egy új bejegyzés, az utazásom folytatása. Ha nem szeretnél lemaradni róla iratkozz fel! Ezt úgy tudod megtenni, hogy rákattintasz a "Feliratkozás" gombra akkor, amikor az oldal legtetejét, a főcímet nézed. Megtiszteltetés, ha megteszed! Ha szeretnél üzenni nekem, az oldal alján azt is megteheted!)