Bébi cápákkal egy vízben

Reggeli a hátsó fedélzeten ébredő napsütésben és már indult is a kis csónak sznorkelezni a Kelor Island partjaihoz. Picike sziget, a parton néhány árus és árnyat adó viskó. Lepakoltunk és már a vízben keresgéltük az állatokat. Nem kellett sokáig… 

A cápák maguktól közelítettek!!!! Azt mondták baby shark lesz, hát baby shark volt, és nem is kevés! Úgy köröztek körülöttünk, hogy hihetetlen, ezek a kis, fél méteres szörnyek, mozdulatlan úszókkal, kígyózó testtel. Meglepő volt, hogy csak fiatal példányokkal találkoztunk, ebben a mérettartományban, de mint később kiderült ez azért lehetett, mert a szüleik beljebb vannak a nyílt vizek felé, ez csak a bölcsőde, ahol nem eszik meg az utódokat. A feketeúszójú szirticápa emberre nem veszélyes, így nem volt mitől félnünk (meg amúgy is gyerek még), de amikor hirtelen irányt váltott és szembejött azzal a lapos fejével és megnézett azzal a homokszínű, hideg szemével, hát megfagyott bennem a vér. Imádtam velük úszni és figyelni a mozgásukat. Szinte mindig volt rajtuk egy-két tisztogatóhal, lapos fejük, tapadókorongos arcuk nagyon más, mint a többié. Egyszer azt figyeltem meg, ahogy kettő ezekből átpártolt egy másik “anyatestre”, majd összevesztek, hogy ki-hol utazzon. Úgy csúszkáltak a cápa bőrén, mintha korcsolyapálya lenne, látszott, hogy nem ma kezdték… A cápák meg csak jöttek-mentek, nem nagyon zavartuk őket, a miben is? Nem tudom mit csináltak, mert láthatóan csak figyelgették az embereket…

Itt már feltűntek a nagy klasszikusok is: tengeri uborkák, sünök és persze a korallok. Láttunk viszont egy csomó kék pettyes ráját, ami szokatlan. Megátalkodottan téptek valamit a homokban, de nem láttuk min ügyködnek, mert lapos testük mindig eltakarta a hasoldalon levő szájukat. Kicsit félve, de nagy érdeklődéssel figyeltük, persze tisztes távolból. Lilláék is felbukkantak, együtt úsztunk, mutogattuk egymásnak a találásainkat, ami nagyon jó volt.

Mi volt még? Láttunk nagyon vékonyan lapos, függőleges halakat, végtelen buta tekintettel, ezek voltak a batfish-ek. Egy kő köré tekeredve meg nagyon fura, féregszerű uborkát láttunk (Godeffroyi uborka), amint tapadókorongjaival tömte a száját… Feltűnt a horvátországból is ismert legyezőféreg, vagy a rendkívül színes karácsonyfaféreg. Benéztünk minden kő alá, belestünk a mangrovefa gyökerei közé, úsztunk apró halrajokkal és mindenhol összeakadtunk a kis cápákkal. Nagyon jólesett itt bóklászni, sajnáltam, mikor elindultunk visszafele, azt hiszem egész nap el tudtam volna itt nézelődni…

A következő sznorkeles pont nagyon közel volt, szinte szemben a Manjaga Bay-ben. Itt nem is vittek minket ki a partra, csak úgy kidobtak az óceánban a kis csónakból azzal, hogy “turtle point”. Már messziről láttuk ahogy kidugják a fejüket, hogy levegőt vegyenek, gondoltuk itt nem nyúlhatunk mellé. És valóban… Ott tombolt a szigorúan veszélyeztetett cserepesteknős. Azért mondom, hogy tombolt, mert tiszta erőből tépte a korallokat, s hogy még nagyobb pusztítást végezzen még a mellső lábait is használta hozzá. Még hogy a globális felmelegedés, meg az ember pusztítja a korallokat, jelentem, megtaláltuk a tettest: íme…  Nagyon cuki volt, sokáig néztük és vártuk, hogy ismét feljöjjön. Jött. Kidugta a kis, ráncos fejét, kifújta a levegőt, majd beszívás és újabb 20 percig fel sem jött, tépte a korallokat. Nem tudom láttad-e már, hogy a teknős nem bugyog a víz alatt. Beveszi a levegőt a tüdejébe és úgy van összerakva a kis (inkább nagy) teste, hogy ezzel a levegővel épp lebegni tudjon. Nagyon elmés!!! 

Itt a korallok is másmilyenek voltak: hatalmas területeken tiszta kékek. Nem is értem hogy lehetnek ilyen gyönyörűek és szemkápráztatóak. És hogy a szettbe szépen beleilljen és jól mutasson: kék tengeri csillagok szegélyezték a képet. Jól megnéztük őket és már vittek is ki a hajóra ebédelni. Mondanom se kell azonnal látszott, hogy honnan jövök, mert kb egész napra ott maradt az idióta búvárszemüvegem nyoma az arcomon… 

Ismét pakolás következett, majd az elköszönés, ugyanis megérkeztünk Flores egyik nagyobbacska városába: Labuan Bajo kikötőjébe. A személyzet nagyon helyes volt, a guide tartott egy kis beszédet is, melyben azt ecsetelte milyen fontos nekik a visszajelzés, akár jó akár rossz, mert még fiatal a cég és noha nem tökéletesek, de nagyon szeretnének fejlődni. Fogunk is írni, de annyi bizonyos, hogy ez a 4-napos út messze felülmúlta az összes elvárásunkat. Csodálatos élményekkel lettünk gazdagabbak, fantasztikusakat ettünk, jókat aludtunk és még talán pihenni is tudtunk. Ezt valóban nem fogom soha elfelejteni!!

Ahogy jöttünk ki a kikötőből már sorakoztak a taxisok. A guide tanácsára csak kívül válaszoltunk a kérdésekre és onnan szereztünk egy autóst, aki elvitt utolsó előtti szállásunkra: a Flamingo Bajo Waecicu hotelbe, ami kicsit kívül esik a városon egy domboldalban. Elfoglaltuk a szobánkat és kicsit pihegtünk a hatalmas hőség után, s mivel elkezdett zuhogni az eső nem is kellett sietni. 

Ma is béreltünk egy motort, így este be tudtunk menni a városba Lilláékkal vacsorázni egy kis warungba (kajáldába). Csodálatos kilátás a szigetekkel pettyezett öbölre, finom ételek, hangszórókból harsogó fecske-zaj, jó beszélgetések. Nagyon jól telt az este, szép lezárása volt ez a hajóútnak… A szálláson még lazultunk egy picit a medencében és már nem is csodálkoztunk, hogy ismét egyedül vagyunk - szinte az egész szállóban - hallgattuk a gekkók jellegzetes hangját és bámultuk a csillagos eget…

(A következő 2 hónapban pár-naponta fog megjelenni egy-egy új bejegyzés, az utazásom folytatása. Ha nem szeretnél lemaradni róla iratkozz fel! Ezt úgy tudod megtenni, hogy rákattintasz a "Feliratkozás" gombra akkor, amikor az oldal legtetejét, a főcímet nézed. Megtiszteltetés, ha megteszed! Ha szeretnél üzenni nekem, az oldal alján azt is megteheted!)