A fecskefészek-ízű ital

Reggel kopogó esőre ébredtünk. Micsoda szerencsénk volt, hogy előző éjjel másztuk meg az Ijent!!!! A fincsi reggelit így az ágyba hozták, mert nem tudtuk kint megenni, ahogy a szabályzatban az szerepelt… Aztán a következő napokat tervezgettük, bújtuk a könyvet, a térképet és a netet. Mire eljött ismét a pakolás ideje már csodás idő volt a hegyen. Hívtuk a pasit, aki felhozott minket (és Majkát játszott nekünk a kocsiban) és elindultunk le bondolgan, elégedetten. Út közben ahogy melegedett a hőmérséklet úgy jelentek meg a kávéfák, amiket először marhára nem ismertünk fel, de az internet ismét csodákra volt képes.

Banyuwangiban, a kompállomás előtt, ahol épp a jegyünket próbáltuk megvenni ismét összetalálkoztunk azzal a párral, akikkel együtt jöttünk le a Bromóról, azzal a kisbusszal, amire összegyűjtötték ott az embereket. Én már akkor is azt mondtam Daninak, hogy pár év múlva én is így szeretnék kinézni, ilyen fitten és jó energiákkal, erre most pont velük találkoztunk össze… Várakozás közben észrevettünk egy kiscicát, amint egy széken nyújtózkodott és mindketten odafordultunk, megvolt tehát a közös pont: a cica! Kiderült, hogy nekik is volt egy 21 éves, mire elindult a beszélgetés, ami nem állt meg a kompon sem. Kiderült, hogy nagy utazók, Angliából jöttek, s az év 4-5 hónapját utazással töltik. Tölthetik, ugyanis otthagyták az állásukat, a nő tanítónő volt, míg a pasi a királyi postánál dolgozott Oxford mellett. Ja, és ők ma reggel mászták meg az Ijent, ami minden esetre elismerésünket vívta ki…

A kompon megkóstoltam egy fecskefészek-ízű italt (dobozos üdítőként isszák itt), ami ugyan nem igazi fészekből készült, de azt hiszem nem is vagyok kíváncsi a valódira, mert nem volt jó az íze…  Az angol pár megmutatta a Youtube csatornájukat, én a blogomat, miközben hatalmas vulkánok álltak őrt a háttérben és nem mellesleg ugrottunk egy időzónát. Most már nem 5, hanem 6 óra különbség van az otthoniakkal. 

A 40 perces kompút végére kitöltöttünk egy beutazási papírt, befizettük a Bali területére szóló 3.000Ft-os hozzájárulást és ezzel beléptünk Balira. Om Swastijasztu, ami balinézül a köszönés. Mint kiderült ugyanabba a városba tartottunk, úgyhogy közös taxival mentünk és osztottuk a viteldíjat. Út közben arra lettünk figyelmesek, hogy majmok rohangásznak az utak kellős közepén, hogy a kocsinak néha le kellett lassítani… ÉS kiderült, hogy az Ő angliai házuk szerepel a mi hőn szeretett sorozatunk: a Downton Abbey-ben, méghozzá Ms Patmore házaként… Hát nagy volt a csodálkozásunk, s látva ezt kedvesen mosolyogva meséltek egy kicsit a forgatásokról… Gyorsan eltelt a közös idő (ha olvassátok e sorokat: igazán örülünk, hogy összetalálkoztunk!!!)

A következő két éjszakát Pemuteran-ban, a  Mangroove Bay Boutique Hostel-ben fogjuk eltölteni. Ez is nagyon csinos, úszómedencés kis szállás és ismét olcsó, merthogy épp edzőtermet építenek hozzá és az ebből adódó napközbeni kopácsolás ellensúlyozásaként 20% kedvezményt adtak az árból. Mivel mi nem terveztünk otthon lenni napközben, hát hadd kalapáljanak… A szoba különlegessége, hogy a fürdőszoba nagyobb nála, hát ilyenben sem voltam még, de olyanban sem, hogy a fürdőnek nincs ablaküvege, így tulajdonképpen álandóan kifele szellőzik. Isteni! 

Átsétáltunk a közeli Dive centerbe, hogy megtudjuk hogy tudunk eljutni a közeli nemzeti parkba, miközben egy falka kutyán kellett áthaladni, akik eléggé meglepetten, s kicsit agresszíven ugattak, de szerencsére nem jöttek közelebb. Hindu sziget lévén, a muszlim Jávával ellentétben itt tartanak kutyákat, ezek szerint elég sokat. A helyiek éppen sepregettek, nagy csapatban a mangrove erdő szélén, így nem volt mitől félnünk. Az infó után felkerekedtünk és egy ingyenes shuttle busszal felmentünk a dombra, egy szuper szálloda területére, ugyanis a mi Hostelünk ennek az ultra szuper hotelnek a testvére. Megvacsoráztunk olyan kilátás mellett, hogy egyszerre 3 vulkán sziluettjét is láthattuk a naplementében (meg egy cicát). Majd újabb shuttle és megnéztük az ottani medencét, ami infinity pool volt hasonlóan lélegzetelállító kilátással. És itt sem volt egy lélek sem… Úszkáltunk, beszélgettünk, néztük a csillagokat, a vizet érintő denevéreket és a távolban villámló hegyeket… Jó éjszakát!

Éjszaka jött egy értesítés a telefonunkra, hogy a közelben, 110 km-re egy Richter-skála szerinti 6,5-ös földrengés volt, ami kisebb sérüléseket okozott az épületekben (persze ott). Hát mi ezt végigaludtuk, pedig biztos lehetett érezni…

Reggelire csak egy mangós smoothie-t ettem, mert 9-kor már ott sorakoztunk a Dive center előtt, ugyanis indultunk sznorkelezni a Menjangan szigetre. Kaptunk felszerelést, sőt képzést is, hiába mondtuk, hogy nem először merülünk, sőt képzett Padi búvárok is vagyunk… Felkaptam az extra small uszonyaimat és már csattogtunk is a speed boat-ra, amivel 20 perc alatt kivittek a sziget körüli egyik merülő-pontra. Összesen öten sznorkeleztünk ezen a napon, de jött velünk egy vezető, akit eleinte nem tudtam hova tenni, hogy most őt is kell figyelni, miért nem hagynak minket egyedül felfedezni, de aztán rájöttem, hogy jó ez így, mert legalább nem kellett figyelni az arrajáró hajókra vagy az eltelt időre, mert volt valaki, akinek csak ez volt a dolga. A menetrend szerint 2x1 órát merültünk, közötte egy órás szünettel, amikor kaptunk egy dobozból ebédet, de hogy hol, arra majd még kitérek, mert az nagyon klassz volt.

A Menjangan sziget fokozottan védett nemzeti park, ami azt jelenti, hogy elég borsos belépője van, viszont olyan csodálatos korallkerttel, hogy az valami fantasztikus!!!!! Nem lehetett betelni a milliónyi hallal, akik vagy egyedül vagy hatalmas rajokba verődve kószáltak a vízben, rágcsálva a korallokat olyan ropogtatást produkálva, hogy mindig odakaptam a fejem, hogy mi ez a hang. Szivárványszínű csőrös papagájhalak, sárga, ilyen-olyan csíkos pillangóhalak, meg persze az imádott tűhalak, amik olyan kíváncsiak voltak, hogy egészen közel jöttek. Elúsztunk egy csapat igencsak ijesztően tátogó makrélacsapat felett, amik úgy kiakasztották és hatalmasra tátották a szájukat, ráadásul egészen összehangoltan csinálták, hogy jobb is, hogy lehagytak minket. Nagytestű íjhalak úsztak el komótosan, az oldalukra fordulva, mintha csak minket figyeltek volna. Az unikornis halnak tényleg van egy szarva elől a szeme fölött, a bohóchal meg tényleg a tengeri rózsában bújkált, egész családjával. Kedvenceim a dobozhalak, amiket mindig Dani vett észre, hát kedves kis arcukat elnézegettem volna még egy ideig. És amikor már majdnem kijöttünk a vízből feltűnt a fő-fő-főkedvenc: a levesteknős. Végtagjainak csodaszép rajzolata élesen, kontúrosan látszódott. Hosszúra kinyújtott nyakával keresgélt, eszegetett a mélyben, pár méterrel alattunk, de nem akart nagyon feljebb jönni. Mivel neki is tüdeje van, egy idő után fel kellett jönnie, de mi már nem vártuk meg sajnos. Irtó helyes volt…

Az ebédet a Menjangan szigeten, a vadőr irodája mellett költöttük el, az árnyékban. Nagyon jólesett. S az árnyék nem csak nekünk adott kis enyhülést, hanem a szigeten élő szarvasoknak is, akik mind odasereglettek, hogy megnézzenek minket. Mikor mondták, hogy itt élnek ilyen nagytestű patások, gondoltam majd be kell őket cserkészni vagy messziről egy-kettőt lencsevégre foghatok, de arra egyáltalán nem számítottam, hogy ők fognak felvonulni, ráadásul “aláfestő zeneként” az ebédhez. Kíváncsi tekintetekkel néztek minket, tisztes távolságból. Egy tehén a borjával fogta magát és bement a tengerbe, majd belefeküdtek. Csak akkor álltak odébb, mikor néhány turista megpróbálta őket megközelíteni. A vezetőnk azt mondta, hogy amikor nincs elég kaja a szigeten átúsznak Balira és ott keresnek valamit enni, az ottani szarvasok meg ugyanebben reménykedve átúsznak ide. Persze csalódniuk kell, de hát ez van… 

A második merülésre újabb helyszínen került sor. Itt sajnos elég sok volt a búvár is, hosszú buborék-csíkjukkal sokszor találkoztunk. Egy mondatot hadd mondjak a korallokról is. Ilyen gazdag korallvilágot még sehol sem láttam. Indonéziában itt valósították meg először a BioRock Projektet, ami a dinamitos halászat és a cunamik okozta károkat próbálja helyreállítani igen szép sikerrel. A lényege, hogy a parttól nem messze fém vázakat helyeznek le, amikbe enyhe áramot vezetnek, ami növekedésre készteti a ráhelyezett koralltelepeket. Szuper! Mi nem ezeket láttuk, de ők is itt vannak valahol a közelben.

Hatalmas, de tényleg hatalmas legyezőkorallok, megannyi gombakorall, citromsárga tengeri liliomok olyan mutatós, kacskaringós karokkal, hogy megtervezni sem lehetne különlegesebbet… A víz nagyon kellemesen meleg volt, s mondanám hogy simogató, de nem, sőt inkább sokszor csípkedett meg valami láthatatlan, csalánozó izé, ami nem volt valami kellemes. Kék tengeri csillagok itt-ott, brokkoli korallok lengedező, puha teste mindenütt. Imádtam minden percét a lent töltött időnek. Ahogy száguldottunk visszafele azon azért elgondolkodtam egy pillanatra, hogy műszempillás, ajak- és egyéb-feltöltött útitársunknak hogy tetszett az óceán, de inkább a 4-5 vulkánt csodáltam, ami a víz fölé magasodott (higgyétek el nem irigységből). 

Mikor visszaértünk a sok élménytől, a forró naptól úgy elnyomott az álom fél órára, hogy csak na! A délután további részében Dani dolgozott, én meg a szokásos: tervezgettem, olvasgattam és írtam a naplómat, próbáltam mindezt a sok élményt a helyére rakni. Köszönöm a mai napot is!!!

(A következő hónapokban pár-naponta fog megjelenni egy-egy új bejegyzés, az utazásom folytatása. Ha nem szeretnél lemaradni róla iratkozz fel! Ezt úgy tudod megtenni, hogy rákattintasz a "Feliratkozás" gombra akkor, amikor az oldal legtetejét, a főcímet nézed. Megtiszteltetés, ha megteszed! Ha szeretnél üzenni nekem, az oldal alján azt is megteheted!)