A 10. repülőgép
Hajnali 4-kor felébredtünk, s ha már felébredtünk megcsináltuk a check in-t, hogy jó helyeket válasszunk a mai repülőre. Most igazán van értelme mindkettőnknek ablak mellé ülni, ugyanis végig fogunk repülni a szigetek mentén, végig ahol 2 hónapig jöttem/jöttünk vonattal, hajókkal, kompokkal, autókkal, mindennel. Hátha látjuk a vulkánokat felülről…
A délelőttöt a szálláson töltöttük, reggeli, naplóírás, pakolás. Délben kimentünk a reptérre, ahol végre! találtam egy trópusi halhatározót - meg egy cicás rejtvénykönyvet - és azonnal megvettük. Egy kávé mellett snapszeroztunk a váróteremben, míg fel nem engedtek a gépre és ezennel hivatalosan is megkezdődött a vissza-utazásunk. Láttuk a Komodói szigeteket, a nagy hajókat és igen, láttunk nagy krátereket is, noha sokszor volt felhős a levegő… A 2-órás repülés minden pillanatát élveztem annak ellenére, hogy ezen az utazáson most szálltam fel 8. alkalommal.
Időzóna átállítás és már meg is érkeztünk Jakartába, ismét. Amint kijutottunk a reptérről taxiba szálltunk legutolsó szállásunk felé. Nagyon tetszett a kis “városnéző túra”- ráadásul őrült dugó volt -, a kínai negyed szélén. A lesötétített ablakon át beleshettünk a boltokba, amik az utcára nyíltak: ősrégi légkondik boltja, ventillátoros, órás, műanyag biszbasz-árus, forraló-edény-árus és a zöldségesek. A motorosok körbefolytak minket, s noha azt olvastuk, hogy a nagy szmog miatt egyik nap a páros, másik nap a páratlan rendszámú járművek közlekedhetnek, hát nem teljesen ezt láttuk a gyakorlatban (vicces, mert a Google Maps is kiírta a tervezett útvonalakra). A Holiday Inn & Suites Jakarta hotelben a következő hírrel fogadtak: a szoba, amit lefoglaltam már betelt, úgyhogy ingyen upgrade-elték egy lakásztályra. Jó lesz? Jó lesz… Még, hogy jó lesz… az alapterülete nagyobb, mint otthon a lakásunk. Mondjuk nem tudom minek kell olyan nagy tér, hisz csak aludni fogunk benne, de mindegy. A kilátás viszont lenyűgözött, a 18. emeleten a lábunk előtt hevert a 11 milliós Jakarta egy pici része. Bekapcsolódtak a hatalmas, síkképernyős TV-k, épp a Total Recall ment Schwarzeneggerrel, te jó ég, ‘90-es évek, micsoda retro feeling! Lementünk a 8. emeleten levő infinity pool-hoz a kis köntöseinkben, naná, hogy kipróbáltuk… Egy kis vacsora a közeli, még épülői plázában, majd elaludtunk a város megannyi apró fényét nézve…
Hajnali 4. Mindenhol szól a müezzin, de nem olyan hangosan, mint legelső nap hallottam, ennek a szállodának jó a szigetelése, ráadásul a 18. emelten vagyunk. Azért hallottam…
A reggeli, hát az valami pazar volt, mind a választék, mind a a minőség. Ilyenkor persze már a látványtól is jóllakok és csak csipegetni tudok mindenből, de hát ez van. A személyzet állandóan mosolygott és köszöngetett, nekem meg az forgott a fejemben, hogy vajon mi lehet közben a fejükben? Fehér embert csak nagyítóval lehetett találni rajtunk kívül, az igaz, de mindenkivel nagyon kedvesek voltak. Kicsit meglepődtek, mikor visszakérdeztem, hogy ők hogy vannak…
Délelőtt kimentünk a városba megnézni a Kínai negyedet, ugyanis pont mellette lakunk. Imádunk céltalanul barangolni az utcácskákon és nézni az embereket. Volt, aki teknőstojást árult, tengeri uborkát vagy pucolta a cukorpálma termését. Láttunk egy bácsit, aki élő teknősöket tartott egy beton medencében, mire megkérdeztem, hogy ételnek-e, jelezte, hogy nem, elengedésre, hogy jó szerencsét hozzon. Hát nem tudom mennyire élik túl addig is az életet, ahogy az a töménytelen madár sem biztos, hogy megéri a holnapot, akik összezsúfolva ki voltak pakolva a napra… Kész állatkínzás! Vettünk ajándékba cibetmacska kávét, aztán ennyi. Rengeteg kínai üzlet a jellegzetes piros, ünnepi borítékjaikkal, de ugyanúgy ott volt mellette a Mária-szobrokat és feszületeket áruló néni is. A pultoknál emberek eszegettek, egy másik helyen épp gyöngyöt fűzött néhány lány, csirkét pucoltak, cicát etettek, folyt mindenütt az élet. Izgi, hogy két és fél hónappal ezelőtt, mikor megkezdtem utazásomat Kínában indítottam és a végén egy kínai negyedben zárom…
Mivel tagja lettem a szállodaláncnak jogosulttá váltunk a késői check outra, azaz maradhattunk a szobánkban délután 2-ig. Indulás előtt még fel tudtunk frissülni, majd kiültünk a bárba számítógépezni, várakozni. Hát, én nem tudom, de ezt nem csinálják jól az ázsiaiak: kint rettenet hőség, bent meg olyan hideg, hogy ők is rendesen fel kell öltözzenek, hogy a fenntarthatóságról ne is beszéljek… A vulkánok tetején használt polár pulcsimat kellett felvegyem, hogy ne fagyjak meg bent.
Még gondolkodtunk, hogy mikorra hívjuk a Gojeket, a gépünk ugyanis 21-órakor indult. Mindegy, menjünk hamarabb, fél órás az út, de mi induljunk fél 6-kor. És MILYEN JÓ, hogy így döntöttünk. Nemsokkal előtte elkezdett zuhogni az eső, de amolyan igazán trópusi módon, azaz, mintha dézsából öntenék, sötétszürke éggel. Igen, ez fel fogja kicsit tartani a forgalmat, de hát ráérünk… Az eső viszont nem hagyott alább, tényleg megállás nélkül zubogott, egy idő után apokaliptikus körülményeket hozva létre. A Szárnyas fejvadász vagy a hasonló, utópisztikus filmek rendezői már tudom honnan vették a képeiket és a hangulatot. Nagyon durva volt! Az utcákon 30 centis víz hömpölygött, a mocskos kis sikátorokból szempárok figyeltek ki. Akik fedezékben voltak, mondjuk egy bolt pultja mögött a telefonjukba mélyedtek, az étkezdék kis asztalait körbekerítették transzparensekkel és csak a vizes lábszárak látszódtak ki. Rengetegen ültek motrokon, kétrészes esőkabátban, olyan nyugalommal, hogy érzékelhető volt nem először van ilyen, hanem inkább minden nap. Igen, már belecsúsztunk az esős évszak előszelébe… Iszonyú erővel döngette az eső az autók tetejét és úgy ömlött le a tetőkről, mintha egy csövön vezetnék oda. Villámok szabdalták az eget és dörgött, mint a nagyfene. A sofőr telefonján csak annyit láttam a térkép alatt, hogy egyre nő az utazási idő és a kezdeti 30 perc immár 1 óra 15-re ment fel. Huha! Egy idő után elkezdtem kicsit aggódni, mert a check in-t is bezárják valamikor, lehet el sem érjük. De pozitívak maradtunk, nem volt mit tenni, legfeljebb motorra szállhattunk volna át és akkor mindenünk csuromvizes lesz… Mindketten megnyitottuk a Google Maps tervezőjét és onnan szurkoltunk, hogy sikerüljön.
SIKERÜLT! Minden simán ment, ami maga a csoda… A város nehezen engedett, de engedett. A Turkish Airlines logója alatt szálltunk fel és kezdetét vette a közel 12 órás első, majd Isztambuli átszállással a 2 órás második út. Ezt a légitársaságot szeretem egyelőre a legjobban, itt mindig adnak valami szép táskát, amibe az éjszakai holmik vannak és valahogy a fedélzeti számítógép is itt a legjobb. Az út alatt szerencsére semmi különleges esemény nem történt. Az indonéz check in-es srác megjegyezte, hogy jól kimaxoltam a vízumomat, ami konkrétan ma jár le (és nem is lehet meghosszabbítani, csak munkavízumként), szóval ha nem értük volna el a gépet, akkor dupla bajban lennék… Rengeteg filmet néztünk, aludtunk is, noha sajnos Daninak megfájdult tőle a feje, de a második repülőn az egész sorban nem ült senki, úgyhogy le tudott feküdni aludni. Végig nyugatra és északra mentünk, bele az őszbe és a hűvösbe, no meg az éjszakába. Törökországban kezdett kivilágosodni, onnantól már a felhőkben és a tájban is gyönyörködhettem, amit olyan nagyon szeretek.
(A következő 2 hónapban pár-naponta fog megjelenni egy-egy új bejegyzés, az utazásom folytatása. Ha nem szeretnél lemaradni róla iratkozz fel! Ezt úgy tudod megtenni, hogy rákattintasz a "Feliratkozás" gombra akkor, amikor az oldal legtetejét, a főcímet nézed. Megtiszteltetés, ha megteszed! Ha szeretnél üzenni nekem, az oldal alján azt is megteheted!)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése