Utaztam a múltba és a jövőbe is…


Hajnalban hallottam, ahogy az eső kopog, elégedetten nyugtáztam, hogy szerencsére áttettem a fal megtekintését. Persze ettől még lehet, hogy az sem lesz rózsás, de eggyel beljebb vagyok. Átfordultam a másik oldalamra és ma is jó sokat aludtam.

A reggeli tervezgetés után nyakamba vettem a várost. Terveim szerint megnézem ezt a kettősséget benne, elmegyek a nagyon régi és a nagyon új felébe. S hol is kezdhettem volna jobb helyen, mint a legősibb helyen: a piacon. Imádok elmenni a bolhapiacra, mert ott minden jelen van: a nép esszenciája kendőzetlenül, nyersen. Ez itt a Panjiayuan piac volt. 

Tetők alatt sorakoztak az asztalkák, máshol a bódék egy igencsak hatalmas területen. És volt ott minden!!!! Legyezők, melyeket egy helyen ott, élesben festett egy kontyos bácsi. Az írásjeleket és a mintákat könnyedén kanyarította oda, puha, vastag ecsetjével. Egy egész pavilont kaptak a gyöngy-árusok, ugyanis a Világ tenyésztett gyöngyének 95%-át innen viszik szét. Volt persze egy csomó műanyag is, de ott sorakoztak a féldrágakövek és a termésekből készült gömböcskék is hatalmas halmokba rakva. Aztán következtek a híres kínai porcelánok az egészen picitől a hatalmas vázákig, valószerűtlenül feltornyozva, hogy még csak levegőt sem mertem venni közöttük. Találtam egy igen érdekes sort, ahol idős bácsik puha kőbe monogramokat faragtak kis tükrök segítségével. Itt nagy divatja van a nyomdászásnak, sokszor láttam az üzletekben díszes nyomdapárnákat a cég logójával, ha szeretted hazavihetted egy lapon. És persze ott voltak az igazi bolhapiacosok: mindenből árultak egy darabot: az ócska órától a golyókig mindent. Na itt aztán lehetett érdekességekre bukkanni, aminek nagy része Mao-hoz köthető: piros könyvecskék, Mao kitűzők, régi pénzek, bélyegek, mellszobrok és bútorok. Igazi kommunista hangulat uralkodott, kész időutazásnak éltem meg, már csak a pártindulók hiányoztak, a régi, betárcsázós telefonok és a bakelit lemezek megvoltak egy réges régi motorbiciklivel együtt. Nagyon szürreális volt! Mindenhez megjött persze a kedvem, de aminek nem tudtam ellenállni (mindenki tippelhet, hogy mi volt az…): hát a fülbevalók. Kinéztem egy nagyon szép darabot, amihez hozzácsaptam egy pici gyűrűt is és lealkudtam. A fiú kicsit húzta a száját, de a társa azonnal belement, szerintem jól jártak…

Közben eleredt az eső, de sebaj, mindenhonnan védve voltam, s mire kibámészkodtam magam már el is állt. Meleg pára szállt mindenütt, még a bugyim is nyirkos lett, de nem volt nagyon zavaró. A metrókijáratnál poncsókat osztogattak. Ingyen!!!! Amúgy a metro nagyon profi, essen róla itt egy mondat. Ugyan meglehetősen frusztráló a sok ellenőrzés, de az is nagyon gyors, nem kell sorba állni. Minden megállóban van WC, lent a peronoknál, tiszta (igaz guggolós) és még WC-papír is van benne (noha nem dobhatod bele a lukba). A sínek zártak, azaz nem tudnál leugrani, mert egy üveg véd téged és a szerelvények gyakran, jól járnak. Viszont mind az állomáson, mind a vagonokban nagyon kevés ülőhely van, állandóan állni kell, de hát ez van. És persze mindenhol megfigyelő-kamerák, szerintem nem sok pillanat volt, amit a kínai kormány nem látott belőlem.

A következő megálló a nagyon modern, hiper-cyber felhőkarcoló negyed volt: a CITIC, ahol a kínai TV ikonikus alakú épülete (a helyiek gatyának hívják) és a Világ 10. legmagasabb irodaépülete ágaskodik kínai vázára emlékeztető alakjával (innen jön a neve: Zun, ami vázát jelent).  Itt tényleg csak annyi időt töltöttem, amíg kigyönyörködtem magam a konkrétan felhőbe vesző karcolókban és már indultam is tovább mai utolsó célpontomhoz, ami e két minőséget egyben hordozza: régi és új egyben, a 798 Művész negyedbe.

Ennek a steam-punk hangulatot idéző ipari környéknek ez a borús, fekete idő még jót is tett. A gőzt itt szó szerint is kell érteni, mert hangos sziszegéssel eregeti ez az egykori gyárépület-komplexum a fehér gőzt, amit a kínai kommunista párt arany sztenderdként építtetett Kelet-Német anyagokból 1957-ben. Mindenhol kémények, csövek, rozsdás lépcsők, sínek és bauhaus épületek, amit én mind nagyon szeretek! Olyan élmény volt ezek között mászkálni, mintha egy díszletben lennék. De egyáltalán nem volt elhagyatott a hely. Egyik galéria érte a másikat, kézműves boltok, kávézók, bárok és kiülök tették rendkívül hangulatossá. Az egyik helyről jazz zene szűrődött ki, a másikban VR-kiállítást hirdettek. A lepattant, graffititől terhes falak között olyan hiper-elektromos autók kanyarodtak, mint egy űrhajó. Szürreális, utópisztikus volt ez az egész, s mindehhez még hozzájött a mélyszürke ég… 

Az egyik téren, ahol egy hatalmas csavar néhány tehén-szobor fölé volt kiállítva, leültem kicsit nézelődni, miközben megittam egy üveg fehér valamit, amit már sokszor láttam az utcákon árulni, de nem tudtam mi. Mint kiderült nagyon finom mézes kefír, ami olyan laktató volt, mint egy ebéd…

Jó volt kicsit csavarogni az utcácskák útvesztőjében. Belefutottam egy kis graffitis alagútba, ahol épp fotózást tartottak mangaszerű lányok. Az egyik rozsdás épület tetején egy hatalmas asztronauta ült, egy ablakból hatalmas, piros lófej kandikált ki, mellette meg egy önkiszolgáló robot-busz fagylaltot kínált. Nem mertem kipróbálni…  A könyvem szerint fentről is meg lehet mindezt nézni, úgyhogy addig kerestem, amíg meg nem találtam a fém felüljárót, ahonnan tényleg belátni a gyárakat, a tárolókat, a valaha volt energiaközpontokat. Repestem az örömtől, hogy részem lehet ilyen élményben! Közben néha eleredt az eső, ilyenkor behúzódtam valahova és nézelődtem míg véget nem ért. Általában valaki meg is szólított, próbáltunk kommunikálni, de sajnos nem tudnak itt az emberek angolul. 

Jó volt ma (is)! Örülök, hogy láthattam ezt a kettősséget, sokat hozzáadott a Kínáról alkotott képemhez! Este már épp készültem lefeküdni, írogattam a blogot a recepciónál, amikor megismerkedtem egy kolumbiai zenetanárnővel és egy osztrák matek-informatika tanárnővel. Iszonyúan megörültem nekik (ha olvassátok, sziasztok!!!!), nagyon jó volt hasonszörűekkel találkozni!!!!

(A következő hónapokban pár-naponta fog megjelenni egy-egy új bejegyzés, az utazásom folytatása. Ha nem szeretnél lemaradni róla iratkozz fel! Ezt úgy tudod megtenni, hogy rákattintasz a "Feliratkozás" gombra akkor, amikor az oldal legtetejét, a főcímet nézed. Megtiszteltetés, ha megteszed! Ha szeretnél üzenni nekem, az oldal alján azt is megteheted!)

Megjegyzések