Felforrt a hűtővíz Fikki!

Ma 9:30-kor indult a nap, Fikki jött értem és mint kiderült csakis értem, mert más nem jelentkezett erre a túrára, a Bandungtól északra levő területek felfedezésére. Fikki is egy nagyon kedves, helyi csávó, akivel lényegében végigbeszélgettem a teljes napot, örülök, hogy vele tölthettem el ezt a kb 8 órát. Ő is több éve vezet túrákat, noha középiskolában a  reál fakultációt választotta, főként a matek miatt, amit nagyon szeret. Egyetemre is járt, valami pénzügyi szakra, de sajnos az már nem ment neki, így jött ez: a túravezetés. Muszlim lévén, sokat beszélgettünk a vallásról, amit nagyrészt már ismertem, de azt nem tudtam, hogy azért nincsenek itt kutyák (csak macskák), mert azt nagyon tisztátalan állatnak tartják és ha megsimogatják azonnal meg kell mosni a kezüket, ami eléggé megnehezítené az állattartást... Mesélte, hogy tegnap Pryan őt kérdezte, hogy hogy szóljon a németeknek arról, hogy ne csókolózzanak nyilvánosan, mert az itt nem illik. Végül sehogy nem merte szóvá tenni, úgyhogy maradt… 

Az út közben mind felfelé vezetett, mire a kis autó elég fura hangokat kezdett kiadni, s mikor kicsit félrehúzódtunk, s leállította a motort olyan volt, mintha még mindig zúgna. A hűtővíz!!!! Felforrt a hűtővíz!!! Azt se tudta hogy kérjen elnézést, mert ilyen még nem fordult vele elő. Úgyhogy vártunk és tovább beszélgettünk. Ezek mindig érdekesek, mert két nagyon más kultúra találkozik és az is érdekes amit én mesélek neki… Itt például halálbüntetés jár a drogterjesztésért, méghozzá golyó általi halál és úgy csinálják, hogy a kivégzőosztag csupán egyetlen katonája kapja meg az éles lőszert, de nem tudják ki, hogy ne legyen tőle rossz érzésük… Hm…. de ha már egyszer a kivégző osztag tagja?! Hogy is van ez?

Végül sikerült felmenni a nemzeti park bejáratáig, de ott letettük az autót és bérelt egy kis motort, amivel az utolsó km-eket tettük meg. A látvány igazán lenyűgöző volt, mozdulni sem tudtam. Ott álltam egy működő vulkán, a Tangkuban Perahu peremén. Egészen más hangulatú volt, mint a Fehér kráter. Ez hideg, szürke, körülötte hatalmas hegyek, aktív kigőzölgések (fumarolák) és a folyamatosan bugyogó iszap. A fő helyen olyan intenzitással tör a felszínre, hogy hallani lehetett a surrogását, ami egyszerre volt megnyugtató és ijesztő. Nem is tudom, marsi táj, kietlen, de tele energiával, történéssel. Buggyanó iszap tavak nyújtóztak el a fő kráter, a Kawah Ratu (Királynő kráter) alján, mellette meg a sutyorgó lövellés. Nem tudom milyen magas lehetett, mert nagyon messze volt és néha eltakarta a kiömlő fehér gőz is. Nagy kitörés utoljára 2019-ben volt, amiről láttam a felvételeket, hát grandiózus lehetett a látvány. Nevének jelentése szundanéz nyelven: „felborult hajó” – utalva a kráter jellegzetes alakjára, és azt is hozzá kell tenni, hogy kb 2000 méteren voltunk. Fent, a peremen egy kis falu épült, főként a látogatók számára, ahol a helyi ételeket és tárgyakat árulták. Mindenhol hallani véltem a bulé-bulé kifejezést, utalva rám, de biztonságban éreztem magam vezetőm társaságában. 

Sokat filóztam, hogy mi legyen a következő, ugyanis a felhők megintcsak jöttek-mentek, de mintha inkább esőre álltak volna. Ráadásul a telefonom is azt mondta, hogy egész nap 100% eső. Nem volt kedvem 400 lépcsőt megtenni a vízesésekhez (majd fel!), ráadásul esőben, úgyhogy mivel egyedül voltam megváltoztathattam a programot. Elmentünk a Lembangi Úszópiacra ebédelni. Hát a Bangkoki floating markethez képest ez semmi nem volt, nekem azt a benyomást keltette, mintha ez csak a gyerekek miatt lenne berendezve, mert a színek és a formák mind ovisak voltak. A kis hajócskákban valóban helyi ételeket főztek, úgyhogy miután megnéztük a kínálatot választottunk egy ínycsiklandót. Ismét egy húsos levest kértem, tele paradicsommal, sült rizzsel, kókusztejjel, de ez nem volt olyan finoman édes-savanyú, mint a tegnapi. Fikkinek is adtam közben egy Budapesti képeslapot, ami újabb beszédtémákat adott. Kiderült, hogy Jakartában demonstrációk robbantak ki a napokban, ugyanis a parlament elfogadott egy törvényt, miszerint 50 millió IDR lakhatási támogatást kapnak a politikusok, hogy a városba költözzenek, ami irreálisan magas, a minimálbér tízszerese. Hogy tudnak úgy megélni, hogy a törvényhozók tízszer annyit keresnek, mint a munkások? - kérdezik. Billiókat költenek magángépekre és tengeralattjárókra, miközben emberek éheznek. Rossz stratégiával hozzák be az árukat, megemelve az élelmiszerek árát. Nincs szólásszabadság. Az egészségügy, az oktatás és a közlekedés nincs fejlesztve. Ismerős? Az egész onnan robbant ki Jakartában, hogy az egyik tüntető motorost leszorította egy rendőrautó és a motoros meghalt. A nép megijedt… Hogy mikor? Pont egy nappal később, hogy én eljöttem Jakartából…

Ebéd után ismét autóba szálltunk - ami idő közben szépen lehűlt - feltöltötte hűtőfolyadékkal és azóta szépen működött (szerencsére) és elrobogtunk egy olyan, különleges zenei előadásra, amit még otthon néztem ki magamnak, hogy ezt látnom kell. Ez volt a Saung Angklung Udjo előadás. Már a belépés is nagyon tetszett, mert a belépőjegy nem volt más, mint egy angklung hangszer kicsinyített mása, amit a nyakamba akasztottak. Persze csak turisták ültek a lelátó soraiban (elsősorban indonéz turisták), mégis nagyon tetszett az egész. Először egy Wayang Golek bábelőadást néztünk meg a 7 óra helyett 10 percben, de jó volt látni ezt a részét is a kultúrának, amit annyit néztem még Magyarországon a neten. Aztán jött 7 néptánc, 7 területéről Indonéziának, amit már egy nagy csapat angklungos gyerek kísért, na meg a gamelán zenekar. Nagyon szeretem mindkét hangszernek a hangját. Ide teszek egy linket, ha meg szeretnéd hallgatni:

An Angklung Orchestra. Our Asian Neighbours - Indonesia.

A zenélés végén a bemondónő elmesélte, hogy a hallott zenét a kisfiúk körülmetélése előtt szokták játszani, ugyanis régen ezt a műveletet egy éles bambuszkéssel végezték, úgyhogy kijárt nekik egy kis szórakoztatás… Hmmmmmm…

A tánc nagyon szép: szögletesen meg vannak állítva a mozdulatok, a kéz és a fej tartása láthatóan nagyon fontos, nagyon karakteres, mégis az egész valahogy nagyon kecses. A kendőket úgy tudják dobálni, hogy hihetetlen, a figyelmet olyan profin irányítják, hogy csak néztem. Meditáció volt az egész. Adott pillanatban maszkokat tettek fel az arcuk elé, néztem, hogy hogy áll az ott meg, mert nem volt hozzá gumigyűrű. Hát a végén kiderült, mert megmutatták: egy kis gumifogó áll ki a maszk belsejében és a táncosok egyszerűen ráharaptak… 

Aztán jött egy kis angklung zene, sajnos elég sok pop-rock dobbal és mikrofonos kornyikálással, de aztán a legjobb rész: amikor mi is kaptunk egy igazi angklungot és megtanították hogy kell rajta játszani. Ez tulajdonképpen egy bambusz kerevetbe beerősített 2 bambuszcső, amit adott módon kell rázogatni, az meg oly erősen szól, amilyenre nem számítanál. Mindegyik angklung csupán egy hangra van behangolva, szóval rengeteg kell, ha egy darabot el szeretnél játszani, de mi is úgy csináltuk ahogy az előadás során az a falkányi gyerek: mindenki csak egyet, a neki megfelelő hangot rázta, amikor kellett. A karmester először megtanította a hangjegyek kézjelét, de ha elfelejtetted sem volt gond, mert rá volt ragasztva a hangszerre is a kézjel képe. S innentől kezdve csak koncentrálni és rázni kellett, koncentrálni és rázni. Nagyon élveztem! Mindenféle dalokat játszottunk így el, megsegítve némi gamelán ütőshangszerekkel, mi a közönség. Zárásként meg lehívtak minden nézőt a gyerekek körtáncolni, egyesével, s bár én rettenetmód utálom az ilyet és nem is akartam lemenni, azt gondoltam a gyerek nagyon csalódott lesz, ha nem sikerül neki a bulét táncba vinni. Úgyhogy mentem. Szerencsére nem tartott sokáig, de a gyerekek arcán nem az öröm tükröződött… hát egy idő után az enyémen is csak kényszeredetten. Ezt leszámítva nagyon tetszett és örülök, hogy részt vehettem benne.

Este, miután visszaértem a szállásra, már csak pihenni volt erőm (és némi sorozatot nézni, ittlétem alatt először).

u.i: sokszor bejelez a földrengés-jelző appom, de mind 4-500 km-re innen, hogy egyáltalán semmit nem érzek. MÉG!

(A következő hónapokban pár-naponta fog megjelenni egy-egy új bejegyzés, az utazásom folytatása. Ha nem szeretnél lemaradni róla iratkozz fel! Ezt úgy tudod megtenni, hogy rákattintasz a "Feliratkozás" gombra akkor, amikor az oldal legtetejét, a főcímet nézed. Megtiszteltetés, ha megteszed! Ha szeretnél üzenni nekem, az oldal alján azt is megteheted!)