Erre imádkozz!

Reggel 6:50-kor keltem, de már nem volt mit csináljak, csak belebújtam a kikészített ruhámba és már indultam is a recepcióra. A lányoktól, akik minden reggel mosolyogva köszöntöttek és Pandától, aki oly sokmindenben segített (vele leveleztem le a szállást is), sajnos nem tudtam elköszönni. Azt ígérte, hogy olvasni fogja a blogomat, úgyhogy “innen is nagyon köszi Panda a segítséget és a beszélgetést és igen, nagyon gyönyörű vagy, ne add fel az álmaid!” A pasi búcsúzott el tőlem egy kis figyelmességgel: hűtőmágnes a Nagy Fallal. 

Ahogy kiléptem a Happy Dragon Ho(s)telből úgy éreztem ide bizony megjött az ősz: hűvös, nyirkos, felhős volt az idő. Egyik metrót vettem a másik után, majd végül a reptéri járatot, ami most más volt, mint idefele, ugyanis egy másik reptérről indulok ma tovább, mint ahova érkeztem. A Daxing Nemzetközi Reptér Ázsia legnagyobbja, de én csak a futurisztikus tereket érzékeltem belőle. Hatalmas, letisztult ívek, legömbölyített formák. A hátizsákom feladása (13kg) könnyen ment, a gubancok utána kezdődtek. Először is úgy áttaperoltak, mint eddig még soha. Kivették az összes zsepimet (azokat külön átvilágították), a felhajtott ingujjamat, a mindenemet is! átsimogatták. Aztán jött a csomag ellenőrzés, aminek a keretein belül elvették a kézfertőtlenítőmet, mert rá volt rajzolva, hogy gyúlékony, majd átvizsgálták az összes aksimat, amitől a frász kivert. Máshol ugye nem szabad feladni az aksikat, itt meg azt nézték, hogy lítium-e vagy sem. NAGY szerencsémre minden rendben volt és a power bank-emet sem vették el, ez utóbbit tudtam volna pótolni, de a fényképezőgépem speciális aksijait nem tudom hogyan… Szóval érdemes utánanézni, hogy milyen szabályozások vannak e tekintetben, mert Marco is azt mesélte, hogy tőle elvették Japánból jövet a nem tom milyen márkájú power bankjét… Miután egytől egyig mindegyiket kihalászta a csaj visszaküldte a táskám, hogy mégegyszer szkenneljék át, de már mindent rendben talált. A megpróbáltatásokat a reptér kínai kertjében hevertem ki, ahol kellemes zene és csodás növények vártak, jellegzetes pavilonokkal. Elköltöttem a maradék yuan-omat és már szállhattam is fel a Malaysian Airlines airbus-ára.

Az első járattal 5 és fél óra alatt Kuala Lumpurba repültem Wuhan!!, Hanoi, Siem Reap és Phnom Penh mellett. Ugyan ablak mellett ültem, de sajnos a felhőktől nem sokat láttam, azért a néha elő-előtűnő táj csodás volt. Mivel már két napja nem tudtam megírni a bejegyzésemet, hát most ezzel töltöttem az időt, no meg az ebédeléssel, ami már maláj módra: “nasi lemak” volt, azaz rizses csirke, Malajzia 68. évfordulójának alkalmából.

Az átszállás Kuala Lumpurban simán ment, kis vonattal, noha épp elég volt az idő, hogy elérjem a következő Malaysian Airlines gépet. Szerencsésen itt is ablak melletti helyet kaptam, úgyhogy végig bámészkodtam, de hiába meregettem a szemem nem láttam semmit mikor átléptük az egyenlítőt :) azért készítettem egy képernyőfotót, mert itt még nem jártam…

Kis késéssel, este 7 után érkeztem meg Indonézia fővárosába: Jakartába. 700 km2-en kb 11 millió lakos él, míg Peking 16.000 km2-en terül el és közel 22 millióan lakják. A népsűrűségben lesz itt különbség, 13.300 fő él négyzetkilométerenként, Pekingben ennek pont a tizede!!!!!! Már  reptérről sem volt olyan egyszerű kijutni, mert rettenet sokat kellett gyalogolni az utolsó check point-ig, majd tölts ki még egy bevallásos papírt, nyilatkozz az egészségedről is és a csomagok sem jöttek azonnal, úgyhogy a taxisom szegény - akivel előre lebeszéltem, hogy jövök - egy órát várt rám, mire megjelentem. Úgy döntöttem, hogy nem megyek tömegközlekedéssel, mert már sötét van és sokat kellett volna random utcákon egyedül gyalogolnom a nagy táskámmal, így megérte az a 300.000 rúpia (6.000Ft). Amúgy milliomos lettem, ugyanis itt 1000Ft 48.000 indonéz rúpiának (IDR) felel meg, hát ilyet sem látok sokszor. Gyorsan megvettem a SIM-kártyámat is és boldogan tapasztaltam, hogy végre működik a már megszokott Google maps, WhatsApp és a Youtube is, hogy a Google keresőről ne is beszéljünk, a fordító alkalmazással együtt. A telefonos srác, míg szerelte be a kártyát arról mesélt, hogy mennyire szereti Szoboszlai Dominik, focistát és olyan szépen ejtette ki a nevét, hogy igencsak meglepődtem. 

Fél óra volt az út a szállásomig: a Multi88Syariah Hotelbe, ahol kaptam egy picike, vacak kis szobát jégveremmé hűtve. Még mindig küzdök a megfázásommal, úgyhogy vigyáznom kell! A 7,2-es értékelést nem tudom mire vélni, de tény, hogy nagyon olcsó volt, ráadásul még reggelit is adnak. Mindegy. Tisztának tiszta, 2 éjszakát kibírok itt. Át kell álljak az igazi ázsiai szállásokra, ahol a “deluxe” meg a “superior” azt jelenti, hogy “lehet aludni benne”. Az ablakot itt sem szeretik és a fürdőt itt is elárasztja a víz zuhanyzás fennforgása esetén. Egy érdekes, zöld nyílra lettem figyelmes, amit a plafonra ragasztottak KIBLAT felirattal. Ráadásul egy koszos, rothadó sarok felé mutatott, hát el nem tudtam képzelni, hogy ott lenne a vészkijárat vagy mi, de mint kiderült, muszlim ország lévén arra van az imádkozási irány… 

(A következő hónapokban pár-naponta fog megjelenni egy-egy új bejegyzés, az utazásom folytatása. Ha nem szeretnél lemaradni róla iratkozz fel! Ezt úgy tudod megtenni, hogy rákattintasz a "Feliratkozás" gombra akkor, amikor az oldal legtetejét, a főcímet nézed. Megtiszteltetés, ha megteszed! Ha szeretnél üzenni nekem, az oldal alján azt is megteheted!)