Buddhizmus, konfúcianizmus kínai tésztával fogyasztva


Tegnap jegyet foglaltam online egy templomba, ami nem volt könnyű, mert minden kódot WhatsAppra küldenek, amit csak a szálló recepciója előtt tudok letölteni, mert CSAK az ő VPN-jük jó. Szerencsére a Panda nevű szervező nagyon rendes volt és 9-kor már ott várt minden a telómon. Úgyhogy ma reggel egyből arra vezetett az utam: a Yongheon Láma buddhista templomba. Gondoltam hamar végzek, hát nem így lett. Ahogy belépsz a területre megcsap a füstölő illata, ami elkap és nem enged mindaddig, míg ki nem teszed a lábad. Na itt tömeg volt! De ahogy a füst, úgy az emberfolyam is áramlott és csak hagytam, hogy vigyen. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy egy csomag füstölő van a kezemben, odasodródtam a gyertyákhoz és már egy téren álltam, ahol körülöttem mindenki imádkozott. Csak le kellett utánozni az embereket: végy elő 3 füstölőt, gyújtsd meg, emeld a homlokod elé, majd hajolj meg 3x mind a négy égtáj felé. Aztán térdelj le, hajlong és végül dobd be a füstölőket a templom előtti nagy kemencébe. Jó volt velük menni, jó volt átélni… Nem értettem mit fognak csinálni a füstölőcsomag többi részével, de ahogy továbbmentem kiderült, hogy egyik templom jön a másik után, ahogy feljebb és feljebb, beljebb és beljebb kerültem egyre szentebb épületekbe. Mindegyik előtt ugyanaz a ceremónia, füstölés, hajlongás, füstölés, hajlongás. Lassan már totál bebódultam, jó volt kicsit levegőhöz jutni - érdekes mód nem kint, hanem bent a templomokban. 

Mindegyik épületnek megvolt a maga hangulata, Buddhája, színei. Zseniális! Volt múlt, jelen, jövő Buddha és 6 méteres Sárga sapkás szobor. Itt adott elő egyszer a Dalai Láma, körülvéve sok-sok szerzetessel. A grand finálé természetesen az utolsó épületben ért: persze olvastam a könyvemben, hogy lesz egy szobor, ami nagy, DE HOGY EKKORA!!!! 18 méteres tibeti álló Buddha (a fajtája) sárga szaténba öltöztetve, ráadásul - most kapaszkodj meg - egyetlen szantálfából kifaragva. Egyszerűen elképesztő volt! Láttam már nagy Buddhát, de ennek szinte ködbe veszett a feje, a két emelet erkélye kontextusba helyezte a méreteit. Imádtam! 

Mire felmásztam a dombocska legmagasabb pagodaszerű épületébe már izzadságban úsztam. Jó volt visszafordulni és lesétálni, kerülgetve a sok hajlongó embert. Egy helyen hosszú, kígyózó sor állt, már előre irtóztam beállni oda, de még szerencse, hogy megnéztem mi az: egy kegytárgy bolt… 

A közelben kinéztem még egy nagyon fontos épületet, de azt írták hétfőn zárva, gondoltam azért kívülről csak megnézem. Ez volt a Konfúciusz templom és birodalmi kollégium. Egy magas, bordó fallal van körülvéve és én egy percre sem tudtam letörölni a mosolyt az arcomról, látva, hogy kínaiak százai (de komolyan) ott állnak előtte, pózolnak és fotózkodnak. Nem díszes, nem mintás: bordó. Esküvői párok, kínai népviseletbe öltözött lányok is billegették magukat, láthatóan kölcsönzőből vett ruhákban és alkották meg a tökéletes mű-anyagot. Azt hittem ez csak az épület miatt van, de nem, délután egy másik nevezetesség ugyancsak bordó falainál ugyanezt a jelenséget figyelhettem meg. Brilliáns! 

Viszont a templom valami csoda folytán nyitva volt, úgyhogy bementem. Arra nem számítottam, hogy ebből sem fogok azonnal kifordulni, ráadásul ez Kína második legnagyobb történelmi épületegyüttese, szóval ottragadtam. Konfúciusz tanításai 5 alap hierarchikus kapcsolódáson alapulnak: apa-fiú, uralkodó-alattvaló, férj-feleség, idősebb-fiatalabb, barát-barát. Eddig még nem ástam bele magam ebbe az etikai-, politikai- és filozófiai eszmébe, de nagyon érdekel. A környezet, ahol tanított minden esetre gyönyörű. Pagodák, pavilonok több száz éves ciprusok között, míg a legynagyobb csoda: a Nagy tettek csarnoka egy tavacska közepére van építve. Hatalmas kőszörnyek (teknős-sárkányok, un. bixik) hordozzák az írásos márványtáblákat a vizsgákon átment diákok neveivel, de bementem a 190 teleírt kőtábla-erdőbe is, amire a tanításokról készült benyomásokat vésték. Ekkor döbbentem rá, hogy tulajdonképpen egy iskolába jöttem. Egy iskolába, ahol csak a legeslegjobbak tanulhattak. 

A templom maga nem volt annyira szépen megőrizve, kicsit olyan érzésem volt, mintha évekkel ezelőtt betoltak volna oda minden szertartási kelléket, elbarikádózták, aztán nézzed… Viszont Konfúciusz szobra szimpi volt, ahogy a golyókkal játszó sárkányok domborműje is (a golyó itt a hatalmat szimbolizálja). A végén én is betértem a kegytárgy boltba (csak mert nem volt sor és nem tudtam elképzelni sem, hogy mi olyan vonzó) és vettem is egy olyan jellegzetes szerencse-pénzt. Mindegyik be van csomagolva, nem látod, hogy milyen lesz, úgyhogy izgi volt. Ráadásul a felirat szerint egy 300-éves, Csing-dinasztia korabeli érme van benne. Persze leszámoltam a kedvenc számomat, a 14-et, ami itt Kínában a biztos halál száma, de sebaj. Kicsit aggódtam, hogy mit fog szólni az eladó, hiszen meg kellett várnia, de akkor rájöttem, hogy nincs is ennél természetesebb a babonák országában.

Ma beizzítottam a buszozáshoz szükséges applikációt is, egy út így 2-4 yuanba jön ki, ami 100-180Ft. Ebédre Pekingi sült szószos kínai tésztát ettem egy csomó, apróra vágott zöldséggel. De választhattam volna még malacfül salátát, párolt csirkelábat vagy mézes pacalt is. Mikor kihozták a szupernagy adagomat, akkor esett le, hogy most pálcikával kell ennem… Tudom ugyan használni ezt az eszközt, de csak autodidakta módon, láttam, hogy a többiek nem teljesen úgy fogták, ahogy én. Az étel nagyon finom volt, csak a kezem görcsölt be a végére. 

Az utolsó pillanatban álltam be a Dob-torony jegyárusító sorába. Pekinget egy általuk köponti meridiánnak nevezett vonal oszt ketté. Maga a vonal 7,8 km hosszú és minden fontos épület e mentén helyezkedik el. A Dob-torony és a vele szemben levő Harang-torony alkotják a vonal tetejét, alatta a Tiltott város, az alatt a Tiananmen tér és a Nyíl-torony azzal a díszes kapuval. Amint beengedtek az épületbe spuri felfele, mert kezdődött a performance. Vagyis csak rohantam volna, ha nem lett volna irgalmatlanul meredek és magas a lépcsősor, arról nem is beszélve, hogy a páratartalom a 90%-ot verdeste. A torony onnan kapta a nevét - meglepő módon - hogy 25 hatalmas dob van benne elhelyezve, ami a régi időkben jelezte a városkapuk zárását sötétedéskor. Ilyenkor 108X ütötték meg megadott módon, majd 2-óránként ismételték, jelezve ezzel az éjjeli őröknek. Mikor a XVIII. sz-ban európaiak látogattak Pekingbe, sokat panaszkodtak, hogy nem tudtak tőle aludni… Ezt a dobolást produkálják most is, csak nem éjjel, hanem nappal (de csak 5-ig), méghozzá óránként. Megtekintettem. Rendben volt (felejtős…) 

Ami viszont mégis nagyon vagány volt az egyrészt maga a kilátás, nem hiába vonszoltam fel magam a lépcsőkön! Másrészt egy pici kiállítás, ami a kínai időmérési módokat mutatta be, ugyanis a doboláshoz szükséges 2 órákat valahogy ki kellett mérjék. A clepsydra egy olyan rézszerkezet, ami a vízfolyás mennyiségével megemelt egy szelepet, ami ha elért egy adott szintet működésbe hozott egy zajkeltő valamit. Persze emellett bemutatták a napórát, a bejelölgetett gyertyákat, egy spéci, kínai füstölős (!) időjelölőt (ahogy elég a vízszintesen állított füstölő leesik a ráakasztott golyó) és egy másik golyós cuccot, ami szintén nagyon elmés volt. Örülök, hogy ide is be tudtam surranni még zárás előtt.

És ekkor már kellően este volt ahhoz, hogy hazafele vegyem az irányt. Kicsit még ültem a két torony közötti téren, amit elleptek a fotózkodó, beöltözött lányok és a bordó fal előtt szelfiző fiatalok. Persze elcsábultam és még besétáltam egy közeli hutongba, belefutottam egy iszonyúan zsúfolt csónakázó tóba, majd hazametróztam. 

Ismét a szálló előterében ülök. Miközben írom ezt a bejegyzést hallom, hogy egy spanyol vendég azzal jött a recepcióra, hogy vizes lett a fürdőszobája. Szegény recepciós lány megijedt, hogy gond van, mire a vendég mutatja a fotót, hogy a fürdője olyan, hogy se kabin, se tálca, se zuhanyfüggöny… ha lehet ezt javítsák ki. És valóban: Ázsában (persze a hotelekben nem) szinte mindenhol a WC egybe van a zuhannyal, ráadásul úgy, hogy mindent összevizezel használat közben. mondtam a fiúnak, hogy nem lesz semmi baj, élvezze a helyzetet, hamar felszárad. Mire ő megnyugodott, de kért pár nagy törülközőt, hogy feltörölje a vizet.

(A következő hónapokban pár-naponta fog megjelenni egy-egy új bejegyzés, az utazásom folytatása. Ha nem szeretnél lemaradni róla iratkozz fel! Ezt úgy tudod megtenni, hogy rákattintasz a "Feliratkozás" gombra akkor, amikor az oldal legtetejét, a főcímet nézed. Megtiszteltetés, ha megteszed!)

Megjegyzések