A pandák a Mennybe kerülnek?

Az az igazság, hogy kirúgtam a hámból: 10-ig aludtam! Gondoltam a célpontjaim megvárnak: ugyanis mai tervem a kínai nemzet legfőbb büszkesége, az ország zászlóhordozója, minden bennszülött kedvence, nem más, mint a PANDA. Már hetekkel ezelőtt megvettem a jegyet, úgyhogy némi metrózás után már be is léptem a Pekingi Állatkert kapuján és első utam a Pandaházba vezetett. 

Hát nem sokáig kellett keressem őket, mert ahol a legnagyobb tömeg volt, ahol a legtöbb szelfibot emelkedett a levegőbe, na ott voltak ők. Ketten. Külön. Maga a kifutó rendben volt, tele játékokkal, ennivalóval, még jég-szíveket is lógattak fel nekik, de a mocskos ablak mögött dögleszkedő pandák, hát nem voltak valami intelligensek. Az egyik csak feküdt a hátán, néha vakarózott, a másik tömte magába a bambuszt egy ideig, majd bement hátra a vackába. Jól van - gondoltam - láttam odébb egy sort, címe: az olimpiai óriás panda. Gondolom ő volt a pekingi olimpiai játékok fővédnöke, csak be kell neki mutatkozni, ha már itt vagyok, úgyhogy egy hotdog kíséretében beálltam a sorba. 10 perc után kezdett fogyni az embertömeg, de nem azért, mert bementek, hanem mert feladták. 20 perc után majdnem kidöntöttük a kordonokat annyian támaszkodtunk neki, 30 perc után elkezdett cseperegni az eső. De én kemény voltam és kitartottam. Elkezdtem beszélgetni a mellettem álló nénivel, aki arról világosított fel, hogy azért nem lehet bemenni, mert a panda alszik… Hogy mit csinál? Alszik. Meddig? Hát azt nem lehet tudni… Ezt nem hiszem el!!!! Arra várok lassan egy órája, hogy fel méltóztasson ébredni egy panda? És miért nem lehet megnézni, ahogy alszik? Hát azt nem lehet tudni. De addigra már a sor elejére kerültem, rengetegen feladták, mikor jött a hír: lehet, hogy ma fel sem fog ébredni a panda, jöjjünk vissza holnap reggel. NA NEM!!! Én ma olimpiai pandát fogok nézni, jelentsen ez bármit is! A néniék is feladták, de amint kifordultak a sorból jött egy őr és elhúzta a kordont. Az addig jámboran álldogáló tömeg, aki még azt sem merte megkérdezni, hogy mi történik 60 perce teljes erőből futni kezdett a kifutó irányába (csak mondom, hogy ki volt mindenhova írva, hogy ne fuss és ne üvölts). Na ezek futottak és üvöltöttek. A panda meg ott pöffeszkedett hátul a bambuszcsokor alatt, tömte magába a cuccot, majd mikor meglátta a rajongóit fogta magát és visszament aludni. Kb 5 percet adott nekünk, hogy megnézhessük. Köszi! Hát ez volt a panda. Visszamentem az első kettőhöz, odaverekedtem magam az első sorba (másképp életem végéig várhattam volna), de azon kívül, hogy az ajtója keretét nyalogatta nem csinált semmi izgalmasat a panda, úgyhogy eljöttem. Azért Kína fővárosában, a nagy becsben tartott állatot azt hittem ügyesebben mutatják be. De legalábbis több van belőle és luxus körülményeket biztosítanak nekik. Hát nem igazán. A kínai kormány azoknak az országoknak, akikkel diplomáciai kapcsolatba kerülnek adományoznak egy pandát, ez a panda-diplomácia. Úgyhogy már nagyon várom, hogy a Budapesti állatkert is szert tegyen egyre és akkor nyugodt körülmények között, szépen megnézem: a pandát.

DE ha már ott voltam átsétáltam az állatkerten, mert a túloldalon egy izgi templomot szerettem volna megnézni. Hát az állatkert az valami nagyon nem volt szép. A kifutók kicsik, lerobbantak, mocskosak, büdösek és sivárak voltak. A majmok a kövön ültek, valami nagy patás meg a patáját csipkedő varjúval hadakozott. A mocsokban nem ismertem fel a sivatagi rókát, a vízimadarak tava meg olyan büdös volt, hogy inkább sietősebbre fogtam a lépteimet. Egyedül a mongúzok bírták a strapát, egymáson feküdve szundikáltak. Hát erről ennyit!

Közben kisütött a nap és iszonyú meleg lett. A forró aszfalt nehéz párát lehelt ki magából, úgyhogy amikor megláttam, hogy a célként kitűzött templomhoz nem lehet odamenni kicsit elszomorodtam. Új tervet kovácsoltam és mindent számbavéve úgy döntöttem ma fogom megnézni a Mennyei béke templomát, mert holnapra esőt mondanak, így a Nagy falat onnan elteszem egy nappal és az akkorra tervezett csodát fogom most megnézni, gyönyörű napsütésben. Igen ám, de az a város másik végében van. Úgyhogy nyakamba vettem a metróhálózatot és 4 yuanért (nincs 200Ft) átutaztam a városon. A metróban már nagyon jó vagyok, rezignáltan veszem le a táskámat átvilágításra, aztán kiveszem az összes palackomat, hogy külön leellenőrizzék, stb… Szerintem kilométereket tettem meg, amint egyik vonalról váltottam a másikra, hihetetlen, hogy mi van a föld alatt.

A Mennyei béke temploma kihagyhatatlan! Már csak azért is, mert ennek képe van az utikönyvem elején és már annyit néztem, hogy beleszerettem. De nem csalódtam! Már ugyan online megvettem a belépőt, de szépen lemondtam és vettem egyet ott, aktuálisat. A főkapun belépve egy ültetett cipruserdőben találja magát az ember, ahol a szigorú rendbe telepített fák mindegyike meg van jelölve. Ha zöld cédula van rákötve az azt jelenti, hogy az a fa 100 és 300 év közötti, ha piros a cetli akkor meg 300 év fölötti. Hát volt ott mindenféle, s mókusok játszottak az ágaik között. 

A templomról annyi izgit tudtam meg, hogy mivel a Ming és a Csing-dinasztia császárai magukat a menny fiainak tekintették ez a terület igencsak fontos volt a számukra. Ez szolgált színpadként az uralkodó különféle szertartásaihoz, ide jött imádkozni a jó termésért. A téli és a nyári napforduló előtti napon, amikor a népnek tilos volt elhagyni a lakását (vagy akárcsak kinyitni az ajtót), a császár díszes, vörösruhás kíséretével, háromszintes napernyőivel, pávatollas legyezőivel kivonult a Tiltott városból és eljött ebbe a templomba. 12 méteres szekerét hófehér lovak és szörnyű elefántok húzták, s vitték a csarnokba, ahol megszállt egy éjszakára, hogy másnap megtartsák a szertartást. 

Először egy háromszintes, hatalmas emelvényre másztam fel, ami a Kerek oltárhalom,  itt imádkozott az uralkodó alkalmas időjárásért. A fenti nagy márványlapot 9 kicsi veszi körbe, amit 18 másik és így tovább 9x. 9x9 ismét itt a 81…

Innen egy kapun átlépve nyílegyenes márvány-promenád vezetett (gondolom az elefántok miatt) a A Fölséges menny csarnokához, ami szintén egy kör alakú, ámde fedett épület volt, mélykék tetőcserepekkel. A kínaiak a Mennyt körnek, a Földet négyzetnek képzelték, s e kettő kapcsolatát mutatta be itt minden. A park útjai, az épületek elhelyezkedése mind beszédes, a belső kialakításról nem is beszélve. A kör kupolát belül négyzet alakú alap zárta, azaz a Menny és a Föld találkozik, de mivel Kína a Világ közepén van, hát nem itt.  Zseniális építmény, csak túl sok emberrel. Az épületet körülvevő fal: a visszhangok fala, úgy van megépítve, hogy minden pici sóhajtás mindenhonnan hallatszódjon, noha az átmérője 65m. Ezt sajnos nem tudtuk kipróbálni…

Újabb kapun át jutottam a Karmazsinvörös hídra, ami egy 360 méter hosszú emelt gyalogút, amely enyhén emelkedik az utolsó épületig, a kert fénypontjáig, ami a háromszintes Jó termésért szóló imák csarnoka nevet viseli. Huszonnyolc óriási oszlop tartja, mindegyiket egyetlen fa törzséből faragták ki, s itt imádkozott az uralkodó a jó termésért. Sajnos egyikbe sem lehet bemenni, de nagy nehezen bepillantottam gazdagon díszített belsejébe. Lenyűgöző! A mélyzöld, királykék, fenséges bordó és csillogó arany színek domináltak minden porcikáján. A sárkányok egész csordáját lehetett szemügyre venni, mindegyik kezében ott volt a hatalmat jelképező golyóbis, itt hiba nem lehetett. A hatalmas, üres tér közepén, fenséges emelvényre tették a templomot, ami olyan atmoszférát kölcsönzött neki, hogy csak úgy sütött. Nagyon jó kisugárzása volt, imádtam. 

Amint az utolsó területre léptem és le akartam fényképezni egy kínai bácsi szólított meg, pontosabban elkezdett segíteni a beállításban. Nagyon cuki volt, ráadásul ügyes, csak akkor vettem észre, hogy egy kamerával ügyködött, mikor mellé álltam. Sajnos nem beszélt angolul, úgyhogy kézzel-lábbal kommunikáltunk, így fotózott, úgy fotózott, hogy csillogjon, hogy én is álljak oda, megmutatta az épületről korábban készült felvételeit, úgyhogy a végén adtam neki egy Budapesti képeslapot, hogy lássa én honnan jövök, aminek nagyon örült.

Így léptem be a legszentebb részbe, ahova 150 éve csak kiválasztottak tehették a talpukat. Most rengetegen voltak, de eloszlottunk. Ismét egy csomó, Csing-dinasztiabeli ruhába öltözött lányba és fiúba botlottam, akik úton-útfélen pózoltak. Az egyiket megkértem, hogy fotózkodjon már velem is, szívesen megtette, ő legalább tudta milyen arcot kell vágni. Már épp rötyögtem magamban, hogy én kérek meg valakit (általában fordítva szokott lenni), mire fordultam egyet és már egy másik lány állt ott, hogy vele is készítsek egy szelfit. Vicces volt…

Leültem a templom lábánál és hagytam, hogy hasson. A nap közben megszelídült és még jobban bearanyozta az épületet. Nem tudok mit mondani… Órákig figyeltem…  

Amikor eljöttem ébredtem rá, hogy a buddhista és a konfucianista templomok után megnézhettem egy taoista templomot is. Kína e 3 köré épült…

(A következő hónapokban pár-naponta fog megjelenni egy-egy új bejegyzés, az utazásom folytatása. Ha nem szeretnél lemaradni róla iratkozz fel! Ezt úgy tudod megtenni, hogy rákattintasz a "Feliratkozás" gombra akkor, amikor az oldal legtetejét, a főcímet nézed. Megtiszteltetés, ha megteszed!)