Üsd a tüskét
A következőkben egy hangfile található, ami a leírt anyag általam felolvasott verziója. Gondoltam felveszem, ha már úgyis mindig felolvasom mielőtt közzétenném az írást... Fogadjátok szeretettel!
https://drive.google.com/file/d/1MYuOFNxfz1xpKsWdBHSLFZkwtNzhxLz4/view?usp=sharing
8-ig reggeliztünk a tejfehér tenger partján, az ég ma felhőben mutatkozott. A Bangkoki iroda mára szervezte a hajókirándulást és csak remélni tudtuk, hogy az időjárás is együttműködik vele. Most időben jöttek a pick-upok és 30 percet vittek, csak most az ellenkező irányba, mint tegnap. Adott pillanatban egy kószáló elefántot is láttunk kibukkanni a zöld háttérből, de mint kiderült be volt kerítve, van itt ugyanis egy látogatóközpont.
A nagy hajóra Ban Bang Bao halászfaluban szálltunk fel, miután átverekedtük magunkat egy több-száz méter hosszú, egymásbanyíló cölöpház-folyosón. Volt itt minden: szárított gyümölcsöktől, ruhákon át élő halakig minden, mi szem-szájnak ingere, mindenhol megálltam volna legszívesebben. De nem lehetett. A pallósor legvégén, egy csinos kis világítótorony tövében ott várt a hajónk. Én rögtön felcuccoltam a tetejére, a felső fedélzetre, ami nagyon jó helynek bizonyult, mert elnyúlva az egyik nyugágyon menten elszundítottam. Az idő csak kicsit lett fényesebb, a hajó meg monoton búgással ringatott másfél órán keresztül, úgyhogy nem volt mit veszítenem… aludtam. Egymás mellett, feltett lábakkal néztük a vizet és a víz fölött “repülő” halakat: amik tűhalaknak bizonyultak, miközben azt a két üdítőt iszogattuk, amit a Bangkoki iroda vett a csoportnak kiengesztelés végett. A csapat ma kitett magáért, nagyon idegesítőek voltak. Megállás nélkül politizáltak és esküszöm nem érdekelt, hogy mit gondolnak a Pride-ról, de annyira hangos volt a hajó, hogy nekik még hangosabbnak kellett lenni. Az első megállónak így nagyon megörültem, de mivel a nénik itt nem tudtak kiszállni - ugyanis nem volt kiépített stég - sajnos indultunk tovább. Nem értettem, hogy ez miért gond, hiszen ez egy szemüveges, búvárkodós program, nem promenádos, de mindegy…
A Hat San Jao beach sem volt kiépítve a Ko Rang nevű kis szigeten, de ott már nem volt mese, be kellett érje mindenki egy műanyag lebegő stéggel. Derékig merültünk a meleg vízben és mire kievickéltünk már sütött is nap a homokos, pálmafás part fölött. Van Isten! És szeret minket! Gyorsan felcsattintottam a békatalpaimat, fel a szemüveget, meg a pipát és nekiindultunk Danival a kis sziget körbeúszásának. Hát az valami zseniális volt! Hatalmas szivacsok mindenütt, a korallokon neonszínű karácsonyfa férgek, a lilás-zöldes papagájhalak meg olyan hangosan rágták a kövekről az algákat, hogy még a víz alatt is lehetett hallani. Őrmesterhalak jöttek olyan közel, hogy szabályosan el kellett hessegetni őket, mert nem tudtam mire vélni a túlzott közeledést. Hatalmas, színes-belsejű kagylók díszítették az aljzatot, de érdemes volt vigyázni, mert a hosszú-tüskéjű tengeri sünökbe könnyen belekadhatott az ember. Ezek amúgy különlegesen szépek voltak, mert világító, neon-sárga és neon-kék körök díszítették a testüket. Láttunk még agykorallt, levélkorallt, hatalmas tengeri uborkát, amint a szájából kidudorodó sallangokkal nyalogatta az aljzatot és rengeteg soksertéjű gyűrűsférget, amik csak békésen körülfonták a sziklákat.
A legizgibb egy kis rája volt! Egy mélyedésben pihent, de jól látszott az egész teste, kiváltképp hátul a tüskéje és a kék pettyei. Ez ugyanis egy kékpettyes tüskésrája volt. Rögtön tudtuk, hogy veszélyes, úgyhogy nem mentünk közelebb, de jól megfigyeltük. Danival már nagyon jól össze vagyunk szokva: mindig együtt úszunk, soha nem külön és figyelünk egymásra.
Mire visszaértünk a csapat egyik fele már a part közelében pancsolt, a másik fele meg kint focizott a pálmafák alatt. Dani és Erika is társult, míg mi Anyával leültünk egy nagy fa árnyékába és onnan néztük a játékot.
A második megálló Ko Yak Lek szigeténél volt. Ezt is körbeúsztuk, de zavarosabb volt az elsőnél, azonban itt is volt mit nézni: rengeteg, pici halból álló csapat vett minket körül. Most a színes kagylóknak szenteltem a figyelmemet, félelmetes, hogy mennyire különböztek egymástól. Azzal kísérleteztem, hogy milyen gyorsan tudják összecsukni a héjukat ahogy meglegyintem őket a békalábammal. Közben megfőzték az ebédet: csípős csirkeleves, rizs omlettel, papaya-salátával, desszertnek gyümölcs és tavaszi tekercs. Pazar volt! A kapitányunk, meglehetős beleéléssel énekelt versengve a rádióval, igaz csak úgy magának, de mindannyiunknak jutott…
Az utolsó megállónk Ko Waii, pálmafás bungallóinál volt, Dani már ki is nézte, hogy mennyibe kerül itt egy éjszaka. Se áram, se víz, se légkondi, viszont van könyvtár és nagyon hangulatos bisztró. A víz itt annyira nem volt izgalmas, nagyon fel volt keveredve, minduntalan arra kellett figyelni, hogy a hatalmas sünök ne nyársaljanak fel, olyan sekély volt a víz. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a 80-éves nénink talpát egy matróz püföli a parton. Mi a fene? Kiderült, hogy ő viszont belelépett egy sünbe, a legénység meg a helyi gyógymódot alkalmazta: fogott egy üdítős üveget és a vastag végével összetörte vele a süntüskét. Kivenni ugyanis nem lehet a bőrből… ezzel Dani is megszenvedett még Horvátországban. Hmmmm. Minden esetre sajátságos!
A lemenő nap fényében csurogtunk vissza Koh Changra. Feltűnt a távolban a part közelébe vonszolt Szellemhajó is, egy valaha volt nagy óceánjáró maradványa, ami eddig hotelként működött, de nemrég leégett és most épp darabjaira szedik. 5-re értünk vissza a szárazföldre és még 40 percet zötyögtünk az autók platóján. Szép nap volt, élveztem minden percét. Azt leszámítva, hogy bár egy pillanatot sem napoztunk szénné égett a télhez szokott bőrünk, pusztán attól, hogy lebegtünk a vízben búvárkodás közben.
Otthon már csak arra volt erőnk, hogy vacsoraként együnk egy “mango rottit” (80 baht), amit ott készített el a csávó az utcán egy forró fémlapon. Vékony palacsinta-tésztába feldarabolt egy egész mangót, majd lelocsolta jó cukros, sűrített tejjel. Mondanom se kell ezután egyikőnk sem maradt éhesen.
(A következő hetekben pár-naponta fog megjelenni egy-egy új bejegyzés, az utazásunk folytatása. Ha nem szeretnél lemaradni róla iratkozz fel! Ezt úgy tudod megtenni, hogy rákattintasz a "Feliratkozás" gombra akkor, amikor az oldal legtetejét, a főcímet nézed. Megtiszteltetés, ha megteszed!)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése