"A nagy finálé" avagy Hánytál?

A következőkben egy hangfile található, ami a leírt anyag általam felolvasott verziója. Gondoltam felveszem, ha már úgyis mindig felolvasom mielőtt közzétenném az írást... Fogadjátok szeretettel!

https://drive.google.com/file/d/1Mb9KHXgH1QLT4Z1u36Y9Vz-e4OVeJI8Y/view?usp=sharing

A mai nap nagyrészt utazással telt, át kellett menjünk Bangkokba, méghozzá busszal az utolsó szálláshelyünkre. A reggelinél tűnt fel, hogy fáj az állkapcsom, annyira szorítottam tegnap a csutorát az áramlatban… Aztán pakolás, még egy kis alkudozás a bazársoron és 10-kor menetfelszerelésben már a hallban ültünk. Komppal át a kontinensre, a kisbuszokat lecseréltük egy nagyra és irány Bangkok. 

Ahogy a másik két országnál álljon itt is egy pici infó, meg persze egy kis nyelvtanulás: tháiul a “Jó napot!”: “Szabadi-káá”, ha nő, “Szabadi-káp”, ha férfi mondja, a “Köszönöm”: Káp-kun-káá”, ha nő és “Kap-kun-káp”, ha férfi mondja. Bangkok 10 millió lakosa egy Tiszántúlnyi területen helyezkedik el, szóval eléggé zsúfolt. A thái nép rendkívül babonás (ezt később tökéletesen alá tudtuk támasztani, mert a saját szemünkkel is láttuk). Megvan, hogy mi a szerencsehozó színed, állatod, mindened annak függvényében, hogy melyik nap születtél. Én hétfőn, úgyhogy a színem a sárga, az állatom pedig egy nagymacska: a tigris. Ha hajat szeretnél vágatni azt hétfő vagy kedden tedd, de semmiképp sem szerdán és így tovább… Erika hosszan mesélt a 2004-es cunamiról, aminek ő átélője volt. Épp várta a turista-csoportját egy szállodában, amit aztán elöntött a víz… Érdekes volt mindezt elsőkézből hallani.

Ananász- és olajfaültetvények mellett mentünk el és láttunk egy szellemház-áruházat, azaz egy olyan üzletet, ahol azokat a kis, oszlopon álló házakat lehet venni, amiket minden építkezés elején be kell szerezni. Amúgy az út szerencsére eseménytelenül telt. 

Délután 6-kor érkeztünk meg a Ramada Plaza Hotel hatalmas tömbjébe, a Csaophraya folyó partján. Mivel Daninak egész nap fájt a feje ő lefeküdt pihenni, mi meg Anyáékkal kimentünk a városba kicsit körülnézni. Megtekintettük a partot, ami tele van cicákkal és masszázst kínáló kis szalonokkal.

A Wat Worachanyawat egy templom a város 300 buddhista temploma közül épp az utunkba akadt, hát körbesétáltuk. Egy műanyag csontváz volt kiállítva, meg egy hatalmas fekvő Buddha, ami folyamatosan csilingelt, meg zenélt, versenyrekelve a folyón fel-lemászkáló party hajók DJ-ivel. A csontváz felirata: "Adakozz jó karmáért – szerencsét, gazdagságot és jólétet hoz", a csontváz nyilván a múló életet szimbolizálta, ez vár rád, ha nem fizetsz! Mellette néhány postaládának tűnő színes fémdoboz állt több réssel az oldalán, ezek az ún. “jókarma-automaták”. Otthon ezeket a feliratokat is lefordítottam: "Járj a jó karma útján – Enyhítsd az évszakod balszerencséjét", majd alatta az egyes zodiákusok és hogy mennyire nagy a balszerencse rajta, azaz mennyire fontos, hogy pénzt dobj be (pl. kakas éve - 100% balszerencse, patkány éve - részleges balszerencse). Egy másikon az állt: “Jócselekedetek bankja” és itt is több rekeszből lehetett választani, de nem lepődtem volna meg, ha mind ugyanoda gyűjtötte a pénzt. Választhattál balsors-elhárítás, szerencsejavítás vagy az év balszerencséjének enyhítése közül. És a felirat: “Ez a „jókarma-fiók” megőrzi mindenki adományait, akik ide tesznek, és biztosítja, hogy még a legkisebb jócselekedet se vesszen kárba. A legkisebb tettnek is jelentős ereje van.” - mármint a legkisebb adománynak is…

Valami vacsorának valót kerestünk, de nem volt nálunk egyetlen baht sem, úgyhogy be kellett érnünk pár szelet pizzával, ezt adták ugyanis kártyára, de nem bántuk meg, mert fergetegesen finom volt, még Daninak is vittünk. A szálloda halljában egy kis robotra lettem figyelmes, persze rögtön megnyomkodtam, mire nekiindult, hogy megmutassa hol a szobánk, de nem sikerült használnia a liftet. Egyedül kellett megkeresnem. Sikerült. Viszont akkor még nem is sejtettem, hogy nagyjából ennyit láthattam csak Bangkokból.

Hajnali 4-5 óra tájban jött a rosszullét. Először én, majd Dani kezdte el a hányást, felváltva használva a mosdót. Én nem emlékszem mikor voltam utoljára ilyen rosszul, de hogy mikor hánytam utoljára, nos az idejét sem tudom, 8-10 éve. Hát ez most nem hiányzott… Hogy mitől? Fogalmunk sem volt. Rögtön írtam neten Anyáéknak, hogy ők hogy vannak, mert azt hittem a pizza, de szerencsére nekik kutya bajuk. Ötletünk sem volt… Bejártam már fél Ázsiát, hónapokat töltöttünk úgy, hogy az utcáról ettünk, most meg, hogy egyik hotelből mentünk át a másikba, na ez betett mindkettőnknek.

Hát nagyon rosszul voltunk, úgyhogy reggel a csapat nélkülünk ment el. Szerencsénkre az egész útból ez volt az egyetlen program, ami számunkra ismétlés lett volna, mert pár éve már jártunk itt és végignéztük a királyi palotát és az úszó piacot, mindent. Hát ezt most ki kellett hagyjuk. Én még a délelőtt rohangásztam, de aztán kezdtem rendbejönni, Dani tovább gyötrődött, de estére ő is jobban lett. Kiittuk a minibár Cola-készletét, ami soha nem szokásunk, de most nem volt más választásunk.

6-után megjöttek Anyáék is, meséltek, nekik szép napjuk volt. A csoport kedvesen érdeklődött a hogylétünk felől, még Erika is, aki szintén kezdett rosszul lenni. Most nem medencéztünk, csak feküdtünk a parton végtelenül gyengén és pihegtünk a meleg sötétségben.

Reggelre már mindketten rendbejöttünk. Sajnos a pazar reggelit csak módjával élvezhettük, de kiültünk a teraszra és mindent megtettünk annak érdekében, hogy egyrészt a folyamatos hullámzástól nem hányjunk újra, másrészt, hogy a rettenetesen szemtelen galambok ne zabálják el a piritósunkat (merthogy mást nem nagyon ehettünk). A délelőttöt pihenéssel töltöttük, aztán elvittem Danit sétálni oda, ahol tegnap Anyáékkal voltunk. Mire visszaértünk már ki is kellett költözzünk a szobánkból, úgyhogy a szálloda halljában tanulmányoztam a Bangkok news újságot, ami elég gyorsan visszarántott a jelenbe, ha annyi ezresem lenne, ahányszor Trump nevét olvastam, rettentő gazdag lennék.

Lassan megjelentek a többiek is és nekiindulhattunk a hazaútnak. Uszkve 20 óra múlva már Budapest hűvös levegőjét szívtuk és üdvözölhettük Rozikát, aki már nagyon várt minket. Hogy mennyire tetszett az út és milyen jól éreztem magam azt most nem ecsetelném, ha ebből a sok bejegyzésből nem derült volna ki, akkor semmiből.

Köszönöm, hogy a részese lehettem!

(Ha tetszett és szeretnél még hallani felőlem iratkozz fel, mert hamarosan újra útnak indulok! Ezt úgy tudod megtenni, hogy rákattintasz a "Feliratkozás" gombra akkor, amikor az oldal legtetejét, a főcímet nézed. Megtiszteltetés, ha megteszed!)