Nagyok a hullámok? Menjünk!

A következőkben egy hangfile található, ami a leírt anyag felolvasott verziója. Gondoltam felveszem, ha már úgyis mindig felolvasom mielőtt közzétenném az írást... Fogadjátok szeretettel!

https://drive.google.com/file/d/1oEYopw8HPcgpSchxHrNMGvh9nMOySHvL/view?usp=sharing

9-kor, a  reggelinél találkozott össze a csapat. Mikor lementünk az alagsor picike termébe nem hittünk a szemünknek: olyan pazar reggelit még életemben nem láttam, sajtok sora, friss zöldségek, sült dolgok, komplett ételek sorakoztak ínycsiklandó módon egy hatalmas félkörben. Mikor utána kiderült, hogy holnap nem részesülhetünk belőle a korai rafting-indulás miatt, hát nem volt boldog a társaság és ennek hangot is adott. Na jó, egy kicsit magamra is vettem, hiszen annyira szerettem volna, hogy örüljenek mindennek, de aztán tisztáztuk a helyzetet. Persze attól még holnap be kell érnünk némi szendviccsel.

A mai program egy Free walking tour volt - akárcsak Isztambulban - amit még itthonról szerveztem le. Onur a Hadriánusz kapunál várt minket és annyit tudtam róla, mint egy randin: egy fekete fejhallgató lesz rajta. Persze egyből kiszúrtuk és rögtön nyakunkba is vettük a várost. Szerencsénkre benne is jó vezetőnkre akadtunk, akárcsak Emre esetében. Kicsit ugyan gépi hangon, de nagyon jól, érthetően beszélt és sok érdekességet mutatott. Mesélt a Bizánci birodalomról, a szeldzsuk törökökről, az Oszmán birodalomról és Kemal Atatürk-ről, akinek a nevébe eddig is lépten-nyomon belebotlottunk már. A guide-unk építész volt, így nem csak a történelembe, hanem az építészetbe is beavatott minket. Az épületek itt mind felfele szélesednek, ugyanis az adót az alapterület után kell fizetni. Rengeteg a régi lakás, de csak azt lehet átépíteni, ami leégett. Mutatott is olyan helyet, aminek nem sok jövőt jósolt, azt mondta ez valószínűleg hamarosan a tűz martaléka lesz, hogy aztán új életre kelhessen. Ezek ugye irányított tüzek, azonban nagyon védekeznek az igazi tüzek ellen, méghozzá úgy, hogy nincs szemetes az egész városban! 

A legjobban nekem mégis a taxi hívó gomb tetszett. Szinte minden kereszteződésben az oszlopokon kis, sárga doboz van kitéve egy hívó gombbal. Megnyomod és pár percen belül egy taxi kanyarodik be melléd… Micsoda ötlet? Nagyon menő! 

Onur mindenhol megmutatta az egyszerűbb oszmán és a bonyolultabb, realisztikusabb római ábrázolásmódot. Izgi volt keresgélni a tulipán szimbólumot, ami Allah nevének leírt változatához hasonlít vagy a datolya szimbólumot, ami azt jelentette, hogy ott bizony egy kisgyermek teste nyugszik. Tőle is megkérdeztem, hogy miért van ennyi kutya és macska szabadon az utcákon, mire ő meggyőződéssel azt válaszolta, hogy azért, hogy este hazakísérjék a hazamenőket, meg így amúgy jobb a hajléktalanoknak is… Hmmmmm… 

A szűk, kis, kanyargós utcák végül levezettek minket a tengerpartra. Megcsodáltuk a hatalmas, csipkés hegyeket és lent, a sziklák aljában a türkizkék vizet. Átsétáltunk egy parkon, ahol nem csak azt tudtuk meg, hogy nem szabad fotózkodni a nyuszival, hanem azt is, hogy a földből kiálló, dundi kövezet bizony a mai padlóhűtés elődje, ugyanis ha vizet öntenek rá kiválóan hűt ahogy lassan elpárállik. Az etnográfiai múzeumban - nem fogjátok kitalálni mi volt a legizgibb - az ajtókopogtatók. Ugyanis külön kopogtatója volt a női és a férfi vendégeknek, más és más hangokon szóltak. Hogy miért? Mert úgy illett, hogy a nőknek nők, a férfiaknak pedig férfiak nyissanak ajtót és így könnyen meg tudták állapítani… hogy ajtónyitásnál ki álljon fel a TV elől. M elkérte a fényképezőgépemet és fotózott. Nagyon jó képek készültek… Köszi!

Onurtól végül a bordás minaretnél váltunk el (170 €-t adtunk a 2 óráért). Bementünk a mecsetbe és ott valami fantasztikus élményben volt részünk. Az imám épp énekelt, mindenki hajlongott, végezte a napi rutint, de a pasi olyan csodálatosan énekelt, hogy csak pislogtunk. Álltunk és nem tudtunk felocsúdni a csodálattól. A baritonja csak úgy bezengette a teret, nem volt se sok, se kevés,  egyszerűen tökéletes volt! Aztán ahogy kezdtünk magunkhoz térni akkor néztük meg jobban a hang forrását. Ahogy végignéztünk rajta egy bilincset véltünk felfedeznil az oldalára csatolva. Ő volt ugyanis a biztonsági őr… 

3-kor indultunk a plázsra, hogy végre megízleljük a tengert. Onur a Konyaalti szabadstrandot ajánlotta, amihez villamosra kellett szállnunk. Na ott is meglepődtünk, mert helyben ült a kalauz a szerelvényben és gondosan végignézte, ahogy a bankkártyánkról lecsippantjuk mindenkinek a jegyek árát. Már maga az ember is kész jelenség volt, inkább tudtam volna egy vígjátékban elképzelni annyira karakteres volt az arca. Közben az ég vad sötétszürkére váltott és nagy, tornyos felhők jelentek meg. Az előrejelzések vihart jósoltak, de nem, nem hátráltunk meg, a nap még ferdén besütött a felhők alatt beezüstözve a tengert. Ahogy elértük a vizet láttuk, hogy ennek a fele se tréfa, nagy hullámok borzolták a látóhatárt. Jó, hát semmi gond, azért csak megmártózunk, egész nap csöpögtünk a rettenetes hőségtől, Onur kint állt a napon, mi meg fellapulva az épületekre kerestük mindenhol az árnyékot. Akkor is bemegyünk a vízbe! Hát igen… Ember tervez, Isten végez. Én bementem volna, de a hullámok állandóan kicsaptak… és kezdhettem elölről. Többszöri sikertelen próbálkozás után feladtam, miután már a melltartómat is a nyakamba tornázta a cunami… és ezzel nem voltam egyedül. A fél csapatnak azért sikerült. Miután átverekedték magukat a partmenti hullámokon és nem hozta vissza őket fejenállva és csapta neki a kavicsos partnak, bent már nyugodtabb volt a víz. Sőt, a fiúk boldogan birkóztak a hullámokkal, ők direkt élvezték is, ahogy neki kellett feszüljenek a görgetegeknek. Páran kiültünk a partsávra és onnan néztük őket. Persze néha elárasztott egy-egy váratlan hullám, ami kavicsokkal rakta tele a fürdőruhánkat, de sebaj. Nevettünk rajta!

Amúgy mindenki nekiállt kavicsokat gyűjteni. Valóban nagyon szép, drágakőszerű remekművekkel volt tele alattunk a föld, hát rendesen átválogatták. Persze ahogy megszáradtak sokat veszítettek szépségükből, de már ott találgatták, hogy hogy fogják konzerválni a szépséget. Már előre láttam, hogy hány bőröndöt fognak megbírságolni túlsúly miatt… A nagy hullámok azért vámot  is szedtek. Szerencsére nem komolyat, de egy búvár pipa és két búvárszemüveg bizony eltűnt. Elnyelte a mély. Úgy fél óra múlva arra lettem figyelmes, hogy valami ott pihen a fövenyen. Nem egy pipa? A tenger visszaadta… később egy szemüveget is… A legértékesebbet persze megtartotta magának B őszinte sajnálatára. Az eső közben szerencsére elfelejtett eljönni idáig és a hangulattal sem volt gond.. 

Vacsizni egy olyan helyre mentünk, amit Onur ajánlott: a Can Can Pide Yemek Salonu-ba. Itt kedves személyzet és igazi, török ételválaszték várt kiváló árakon. A szabadidő további részét a csapat nagy része Onur haverjának bárjában töltötte és mikor már közeledett a visszatérés ideje küldtek egy cuki csoportképet, hogy milyen jól vannak és hadd maradjanak még. Maradhattak. Mi, Danival közben leleveleztük a raftingosokkal, hogy értjük, hogy reggel kell indulni a vezetők és a közlekedési dugók miatt, de nekünk itt nagyon fontos reggelizhetnékünk van, úgyhogy kérjük, mindenkinek jólfelfogott érdekében, hogy csúsztassuk egy picit az indulást. Nagy nehezen, de belementek. Leadtuk a mosnivalókat is, ugyanis L-nek, szegénynek nem csak a lábába ment bele a sok süntüske - ami egyébként már elkezdett javulni -, de az ecet, amit a kezeléshez vettünk az utazás alatt kiömlött a bőröndjébe, nem annyira kellemes szagot kölcsönözve szinte minden ruhájának. Egyedül a szennyes nem lett ecetszagú, azokat szépen zacskóba tette ugyanis… 

Éjfélre mindenki szépen hazatért és eltettük magunkat a holnapi vadvízi evezésre.

(A következő hetekben pár-naponta fog megjelenni egy-egy új bejegyzés, az utazásunk folytatása. Ha nem szeretnél lemaradni róla iratkozz fel! Ezt úgy tudod megtenni, hogy rákattintasz a "Feliratkozás" gombra akkor, amikor az oldal legtetejét, a főcímet nézed.)