Ez már a barátság?
A következőkben egy hangfile található, ami a leírt anyag felolvasott verziója. Gondoltam felveszem, ha már úgyis mindig felolvasom mielőtt közzétenném az írást... Fogadjátok szeretettel!
https://drive.google.com/file/d/1sklR3XxVjkneM383bgb0ziy1t2DXZAd3/view?usp=sharing
Az utolsó nap… utolsó bejegyzés. 9-kor reggeliztünk, de a leszállingózó arcokból láttam, hogy elkelne ott még egy kis alvás… A mai nap szabadnap. Így a bőséges reggeli után voltak, akik visszafeküdtek, de voltak olyanok is, akik elindultak a tengerpartra napozni, fürdeni. Mi Danival és A-val felmentünk a szobánkba megcsinálni a repülőgép check-in-t, ami soha nem olyan egyszerű ilyen nagy csoport esetén… mondhatni enyhén idegtépő.
Aztán a nagy hőségben nekiindultunk egy kis csapattal a város másik végében levő Duden (ejtsd. Düden) vízeséshez. Azért buszoztunk annyit le délre, a külváros tengeri peremére, mert a magas partokról itt közvetlenül a tengerbe ömlik a fehéren habzó víztömeg és ezt mi akárhogyis, de látni akartuk. Az út békésen telt, újra összetalálkoztunk a karakteres kalauzunkkal és mintha ugyanabból a meséből léptek volna ki: cicák a villamosmegállóban… úgy ültek és feküdtek ott, mintha az övék lenne: Cicamegálló!
A vízesés valóban csodás volt. Mi a 40 méter magasságból alázuhanó víz tetejéről néztünk le a Földközi tengerbe, míg mások hajókra szálltak és bekormányozták azt a porló vízpára alá. Élmény volt még onnan fentről is!
Mikor mi is megérkeztünk a múltkori partrészre, a csapat már nagyban ugrált le - a láthatóan erre szánt - sziklákról. Nem mondom, kicsit aggódtam, hiszen olyan ügyesen megúsztuk eddig minden komolyabb gond nélkül… nehogy az utolsó nap! A víz kellemesen langyos, helyenként fagyasztóan hideg volt. Mikor búvárszemüveggel merültünk alá a különböző hőmérsékletű és sűrűségű vízrétegek közé olyan homályosan és foltosan lehetett látni mindent, hogy nem sokáig eröltettük. Pedig klassz volt a látvány, kiváltképp a halcsapatok, amik ott lődörögtek a part mentén, akárcsak Horvátországban. Kedvencem a hatalmas, hosszú, de barátságos tűhal lazán sodródott a finom hullámokkal. Pihenésképp beültünk egy parti kávézóba fagyizni és beszélgetni. Fura, mert arról a Szalagavatóról volt szó, ami pont most, ezen sorok írása környékén van, akkor még egy távoli valaminek tűnt, most meg másról sem szól az életünk. A tablónkról is sokat gondolkodtunk, kedvencem, hogy mindenkinek a fotója mellett legyen ott a macska-megfelelője is. Szurkolok, hogy ez legyen, ha már ennyiszer hívom őket “macskáknak”… Kellemes és könnyű volt a hangulat, mint az a lágy szél, ami hűsölést hozott délután a nagy melegek után.
Az utolsó vacsorát abban a kajáldában költöttük el, amit Onur ajánlott. Az utóbbi napokban mindenkivel készítettem egy szelfit, amit itt nagyjából be is fejeztem. Azt használtuk hozzá, amit találtunk: palackokat, feliratokat, tükröt és sós hajjal pózoltunk az utókornak. Aztán átmentünk egy hostelbe, melynek emeletén - megannyi könyv között - “átadták” a második ajándékot is, ami nevezetesen egy olyan társas volt, mint amit ezen az úton is játszottunk már egyik este, csak Pamukkáléban. Az osztályból mindenki írt egy kérdést, amit rámásoltak a szétvágott hőlégballonos oklevelek hátára (ugyanis annak volt elég kemény a papírja) és én kellett felolvassam, majd mindenki rámutatott valakire, akire igaznak gondolta. Persze olyan kérdések voltak, amik kifejezetten rólunk szóltak és felölelte azt a bő 4 évet, amit együtt töltöttünk. Nagyon szerettem. Iszogattunk, volt, aki közben oda-odapillantott a körben kivetített focimeccsre és nevettünk. Volt néhány nagyon szép pillanat, amiért nagyon hálás vagyok nekik! Kicsit olyan lett utána a hangulat, mintha most azonnal elválnának útjaink, annyi köszönetet és ölelést még soha nem kaptam… “A” még egy padlizsános kitűzővel is megajándékozott, amit már akkor imádtam.
Azért megosztanék néhányat a kérdések közül:
- Ki az osztály számítógépguruja?
Ma hajnali 1-ig volt kimenő. Mi páran elindultunk hazafele, de meg kellett még oldjuk a bőrönd-kérdést, ugyanis annyi mindent vettek a kis diákok, hogy úgy néztük tuti nem férünk bele a fedélzeti poggyászba, még a ráadás 4 nagy, feladós mellett sem. Mit volt mit tenni: vettünk egy bőröndöt. Odaadtuk az összes líránkat 10.000Ft értékben és egy cuki, piros börivel zörögtük végig a főutcát.
Mi otthon nekiálltunk összepakolni, de valaki mindig kopogott az ajtónkon: B körme kicsit felszakadt és bevérzett, úgyhogy azon próbáltunk segíteni, A-nak a lábát kellett bekenni, R-nek meg a cucca maradt nálunk. Végül mindenki visszaért időre, s fél 2-kor mi már az igazak álmát aludtuk.
Másnap 6:50-kor keltünk. Amikor a portán kitettük az új bőröndöt egy pillanatig úgy tűnt abba sem fogunk nagyon beférni, de addig préseltük a cuccot, amíg minden bele nem került. M néha megmérte a kis kézimérlegével, majd döntöttünk: jó lesz az úgy! Ma már nem tudtunk lemenni néhány finom falatot cápázni, be kellett érnünk a száraz, csoffadt szendvicsekkel. Villamossal mentünk a reptérig, ahol azért egy kicsit aggódtunk, hogy miket kell majd magunkravennünk, hogy beengedjenek, de nem volt gond.
Mindenhol lassú volt a bejutás, de sehol nem vártunk kibírhatatlanul sokat. Kedvencem a 2.500Ft-os Cola volt, hát nehogy azt higgyétek, hogy finomabb, mint a többi… A gép fél órás késéssel szállt fel és köszönöm B-nek, hogy az ablak mellett ülhettem! Egyik oldalamon a csodálatos kilátás, a másikon meg A, amint K-val körmöt reszelnek komoly kooperációval. Nem is tudtam merre nézzek, olyan izgalmas performanszt toltak le. Még pont láttam a Boszporusz kék szalagját, aztán jöttek a felhők… Így repültünk át a 31 fokból a 11-be, a nyárból az őszbe, a nyaralásból az iskolába.
Azt kell, hogy mondjam fantasztikus 12 napot töltöttünk együtt. Amikor leszálltunk Budapest repterén a 12 napja benntartott levegőt végre kifújtuk. Úgy gondolom amit lehetett azt kihoztuk ebből az útból… Igazi közösségként, nagyon jó osztályként működtünk… Nagyon szerettem velük és köztük lenni... Ez már a barátság? - kérdezem… Az út minden esetre arra tart… Sziasztok... és köszönöm!
(Noha ennek az útleírásnak vége találsz még régebbi utazásokat itt a honlapon, olvasd el bátran! Pár hónap múlva jönnek az újabb bejegyzések, itt fogom folytatni. Ha nem szeretnél lemaradni róla iratkozz fel! Ezt úgy tudod megtenni, hogy rákattintasz a "Feliratkozás" gombra akkor, amikor az oldal legtetejét, a főcímet nézed. Ígérem másról nem küldök értesítést!)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése