Palacsinta - placenta

Az éjjel elég szarul aludtunk, mint utóbb kiderült volt valami földrengés a közelünkben, de sebaj, újult erőkkel indultunk neki a napnak és 9-kor már a minibusznál gyülekeztünk. Azt sajnos nem tudtam megfejteni, hogy kinek a wifi-neve volt a “piranjakutyu”, pedig mindenkit meggyanusítottam vele. Első megállónk a város piacán volt, mert mindenképp telemeát szerettem volna reggelizni. Az asztalok roskadásig voltak megpakolva szilvával, szőllővel és áfonyával, körbelengte a helyet a tejtermékek savanykás, oly jellegzetes illata is, mi mégis egy palacsintázó előtt cövekeltünk le megigézve. Miután “R” kifejtette a palacsinta és a placenta közötti nyelvészeti és biológiai összefüggést kibogarásztuk a kiírásokat, hogy mivel is töltik itt az inkább pitának kinéző finomságot. A sajtos-szalámis és a túrós változat - saját tapasztalatból mondom, hogy fenomenális volt, ráadásul én kértem románul, a saját szájammal, amire nagyon büszke voltam. 

Aztán nekiindultunk kávét keresni. Ugyan csak 9-en voltunk, de kicsit úgy működtünk, mint egy nagy olasz család. Abban gyorsan megállapodtunk, hogy mit szeretnénk, na de hol? Itt vagy egy másik téren? Ez itt túl hangos, menjünk át, rendben, de merre? Erre? De itt nincs nyitva semmi? Akkor valakinek eszébejut, hogy látott valamit nyitva odébb, de az merre is volt? A csoport fele lemaradva a sarkon túl, a másik fele lohol elöl… Mi tagadás, vicces volt. Mikor végül megállapodtunk egy mellett meglepve konstatáltuk, hogy ki van írva az épületre: “Göllner ház”... “I” elemében volt. A reggeli napfénynél azt mesélte hogyan menekült ki árkon-bokron át, szekéren megbújva Romániából Magyarországra 88’-ban. Igazán filmbeillő volt, mi meg csak szájtátva hallgattuk. Közben egyre több népviseletbe öltözött fiatal jelent meg körülöttünk az utcákon. Hát a szászok helyzete sem volt könnyű. A kommunista Romániában megtiltották, hogy németországi rokonaikkal tartsák a kapcsolatot. A nyolcvanas években Ceaușescu “jó üzleti érzékkel” lehetőséget adott a nyugatnémet államnak, hogy fejpénzért kivásárolja a szászokat, így a ‘89-es tömeges kivándorlás óta már alig maradtak. Utánaolvastunk, hogy eleinte foglalkozástól függően akár 10.000 márkát is kértek egy emberért, aztán már nem tettek különbséget, egyenértéke volt mindenkinek. Ceaușescu bukásakor még negyedmillió németajkú élt itt, mára nagyjából 20.000-en, ha vannak…

Elmentünk megnézni egy ortodox székesegyházat. Igazából azért, mert idén megyek az osztályommal Isztambulba és erről a templomról pont azt írták, hogy a Hagia Sophia mintájára tervezték, úgyhogy látnom kellett. A belső tér egészen meglepő: nincsenek székek, a szentek képeit a hívek puszilgatják, a falakon meg hatalmas ikonok vannak körbe-körbe. Baromi izgalmas szemeket találtunk itt is, tonnaszám,  zavarbaejtően punci-szerű képletekbe rajzolva. Mikor kiderült, hogy 1906-ban építették, ráadásul egy magyar építészpáros, hát erősen elcsodálkoztunk…  

A nap további része sok utazással telt. Megálltunk viszont egy homokkőbe vájt ortodox barlang-kolostornál a románok lakta Șinca Veche faluban. Maga a terület nagyon gondosan rendezett, igazán takaros, kis utakkal átszőtt domboldal, benne a gondosan őrzött, s még mind a mai napig kérdéses rendeltetésű barlang. Néhány terem csupán, de még mindig látni a véső nyomát, amivel fáradhatatlanul lyuggatták trappistaszerűre a követ. A helyet nagyjából 7000 évesre datálják, s noha az írások a “végzet temploma”-ként emlegetik, semmi közvetlen bizonyíték nincs, hogy valóban annak építették. A terekbe alacsony ablakokból és magas, kéményszerű tetőablakokból jut be a fény, feltételezések szerint azért, hogy szimbolikusan szent energiát engedjenek be. Nos, a rejtély adott, de 7000 éves múlttal a háta mögött a megoldási esélyek meglehetősen csekélyek… Minden esetre a területen levő hobbitszerű kegytárgy-boltban igazi mirhát és tömjént lehetett kapni, s ha nem lett volna mindkettő émelyítően erős, még akár be is szereztem volna belőlük egy szippantásravalót. 

Prázsmárra sajnos késve érkeztünk. Zárás előtt negyed órával már nem engedtek be és ugyan beszökhettünk volna, de nem akartunk rosszalkodni és a jegyeladó lányt kellemetlen helyzetbe hozni. Így hát mit volt mit tenni kiültünk a parkolóba és miközben mellettünk egy családi dráma zajlott le románul mi felröptettük a drónt és a levegőből tekintettük meg az egész falu befogadására is alkalmas zárt erődöt. Egyetlen egyszer, még gimnazista koromban jártam itt a szüleimmel, úgyhogy már láttam mit rejtenek a vastag falak: számozott lakásokat 4 emeletben, ahova a tatár és török seregek elől menekült be a lakosság. Fentről fantasztikus látványt nyújtott a német lovagrend egyenlőszárú keresztjére emlékeztető alaprajz és a tető váltakozó mintázata. Zseniális volt innen is látni! Egy vörös vércsének is megtetszett, no nem a templom, hanem a drón, úgyhogy inkább lehoztuk mielőtt nagyobb gond lett volna belőle. Közben otthonról jött a hír: Rozi, a cicánk jól van, viszont a szomszédunk talált egy kicsit megviselt gyíkot a mosogatónkban. Jól van, zajlanak az események.

Bodzavásárig (Buzău) ugyan csak 150km volt még hátra, de nagyon lassan haladtunk a kacskaringós, román falvakon keresztül. Itt valahogy minden kicsit depresszív volt, “E” fogalmazta meg jól: itt minden olyan “poros”, a szó nem szoros értelmében (noha sokszor úgy is). Még a legjobban, legújabban felépített házak is sufni tuninggal vannak megoldva, a szélük sorjás, az illesztésekre nem figyelnek, az anyagok rossz minőségűek, a színeket meg, mintha direkt ízléstelenre keverték volna. Hát így érkeztünk meg a szállásunkra, amit valaki nagy kreativitással Casa Positiv Relax-nak nevezett el :))). Szeretnék találkozni ezzel az emberrel, mert megkérdezném, hogy ugyan milyen indíttatásra tette ezt. Egy többsávos főút és egy vasút mellett található ezen vendéglátóipari egység, csőszerű, pókhálókkal körülszőtt  kiülővel erre az útra és műfűvel a falon. A néni már várt, kiosztotta a kulcsokat és ő már ment is tovább, mi meg nekikezdhettünk a pozitív relaxációnak sörrel és némi olajbogyóval.

(A következőkben párnaponta itt olvashatsz erről az útról, néhány kép kíséretében. Ha feliratkozol, akkor biztos kapsz róla értesítést. Ha van kedved, gyere velem! Feliratkozni úgy lehet, hogy a kezdőoldalon, ha legfölül vagy vagy bárhol, ha felfele tekered az oldalt a jobb alsó sarokban megjelenik egy "Feliratkozás" gomb.)