Bird Paradise

Mai nap folytattam az állatkerti kiruccanásomat, méghozzá a Bird Paradise-ban.

Mire odaértem a hőmérséklet a tetőfokára hágott, még a gyümölcsárus lány is törülgette a homlokát és szenvedett, nem csak én, az utazó. Ahogy megérkezik a látogató egy nagy vízesés fogadja és lépten-nyomon kajáldák. Evési és vásárlási lehetőségek mindenhol! A pingvinek házában például rögtön velük szemben meg is vehetted a pingvint plüss kivitelben, ceruzára nyomtatva vagy szinte bármilyen variációban, ennyire direkten még nemigen láttam sehol… A pingvinek egyébként hihetetlenül helyesek voltak, láthattuk, ahogy alámerültek, úsztak a víz alatt vagy csak pihengettek a felszínen. És nem utolsó sorban nagyon finom hideg volt náluk…

Maga a park elég nagy. Ebben is van kisbusz és itt is megnézhettem egy állatbemutatót. Mondanom se kell, hogy imádtam az összes sassal és papagájjal együtt. Mivel mindig a műsorvezetőre néztem nem is láttam hogyan kerülnek oda a madarak, amik valahogy a díszletből egyszercsak odarepültek a kezére. Egyszer láttam, amint nyílik egy pici ajtó és kidugják rajta a madarat, aki már profin begyakorolt módon, zuhanórepülésben közelített a beígért falatra. Itt is: “szia csicsi! viszlát csicsi!” és jött a fanfár, meg minden látványelem.

A koncepció az, hogy nagyobb földrajzi területenként mutatja be az állatokat őrületesen hatalmas röpdékben. Annyira nagyokban, hogy 10-15 perc volt legalább bejárni egyet, ha nem állt meg az ember és hol a földön, hol a lombkoronák szintjében sétáltál közben. Az út mentén mindenhol etetők, a madarak meg zavartalanul eszegettek. Néha annyira zavartalanul, hogy inkább ők zavartak engem, például az egyik rászállt a hátizsákomra és kezdte kihúzkodni az újonnan vásárolt re-poharamból a szívószálat. Alig tudtam leállítani, de olyan szépen trillázott a fülembe, hogy szinte engedtem neki.

A hőség persze őket is megviselte. Nekik helyenként kis vízpára-kapu volt beállítva, nekünk meg a röpdék közötti épületek, ahol ráfagyasztották az emberre az izzadságot, majd mikor kiléptél a túloldalon a lehűlt bőrődre újra kicsapódott a pára. Az egyik étteremben kértem egy kis jeget a poharamba, ez mentett meg.

Az egyik röpdében, a szarvascsőrű madarak gondozója mutatta be az állatait. Hatalmas szépségek, akikről csak, mint “patrónusokról” beszélt a lány. Olyan kedvesen, olyan szeretettel volt irányukban, hogy nagyon megható volt látni. És persze mindent tudott róluk, s miközben mesélte az életüket hatalmas áfonyával és lisztkukacokkal etette a követelőző madarakat. 

Összességében nagyon élveztem. Megismertem az Ausztrál, a Pápuai, az Afrikai és az Amazóniai madarakat. Imádom a kazuárt és hosszasan figyeltem a millió-féle papagájt, hogy a flamingókról és a pink ibiszekről már ne is beszéljünk. A nyugalmamat csak egy helyi telefonhívás zavarta meg, amiről először azt hittem, hogy rosszul töltöttem ki vagy lejárt a beutazási engedélyem, de talán csak a helyi SIM-kártyám miatt keresett az ügyfélszolgálat. Hát lehet, hogy nem engednek ki Szingapurból, majd meglátjuk pénteken… 

Hazafelé megálltam a Kínai negyedben és ettem egy satay-t, amit nagyon szeretek. Ezt a grillezett, pálcikákra felszúrt húst egy speciális, édes, mogyorós mártásba kell tunkolni, miközben zöldséget, hagymát eszel hozzá. Már csak ha rágondolok összefut a nyál a számban. Épp eszegettem, mikor egy kiírásra lettem figyelmes: “no PDA”, azaz “no public display of affection”, ami annyit tesz, hogy a szeretet nyilvános kimutatása nem engedélyezett (ez mondjuk a rajzocskából is kiderül), valamint, hogy az esetleges hányásod feltakarítása akár 50.000Ft-ba is kerülhet. Az e-cigi itt illegális, vagyis minden formáját büntetik, mindenhol, ugyanakkor dohányozni is csak bizonyos helyeken lehet. 

Hát így telt a mai nap, mondhatnám, hogy csill és pihenés volt, de a melegtől úgy elfáradtam, hogy csak na.