Édes vagy sós?

A reggelit ódon falak és klasszikussssssss-nak látszó festmények között költhettük el. A képeken jól ismert alakok hatalmas zöldségeket tartottak a kezükben, amitől egyszerre lett vicces és frissen modern. A kávét felszolgáló pasiról meg kiderült, hogy egyenesen a tulajdonos, aki itt született a faluban, 7 éve birtokolja ezt a csodálatos helyet, előtte azonban 15 évig kitesurf oktatóként bejárta a világot. Mindig örülök, ha a helyiekkel tudok kicsit beszélgetni, ő meg örült, hogy magyarok vagyunk, mert nem sok hasonlóval találkozott még eddig.

Felhős időben indultunk neki a vulkanikus vidéknek, ahol a tufa az úr. Ez az a lyukacsos, lazább szerkezetű kőzet, ami a vulkánkitörésekkor kiszóródik a felszínre és megkeményedik. Na és akkor itt jönnek be a képbe az etruszkok. Ez a 2000-2500 éve élt ősi nép fogta magát és városokat emelt ezekre a tufa-kúpokra, az alapjukat meg összefurkálta és létrehozta a “várost a városon”: az élők városát a halottakén. Az első ilyenbe azonnal beleszerettem és elhatároztam, hogy egyszer ide még visszajövök. Bakancslistás vágyam, hogy pár hónapot eltöltsek egy ilyen kis, olasz faluban és írjak egy könyvet. Hogy miről? Mindegy! A városka neve Pitigliano, a Cittá del Tufa egyik tagja. Megállsz a főtéren és azt érzed elönt a nyugalom. Mindkét oldalon egyszerre lelátsz a mélyen nyúló völgybe. Az utcácskák csendesek, csak a szökőkút vizének csobbanása hallatszik a márványtálon. A templom nagymama-szagú, szinte már otthonos, a házakból itt-ott kihallatszik a rádió, edénycsörgés, ebédidő. Az egyik fordulóban jellegzetes etruszk női szobor, mellette cica. Igazi, barátságos, puha cica. Az egyik pékségben egy öreg nénitől próbáltuk megtudni mi-micsoda, szegényes olasztudásunk semmire nem volt elég, így hát vettünk néhány szimpatikus hosszúkás péksütit. Ah, ebédre is kell, vegyünk még egyet! A nénike hosszasan mesélt róla, én angolul válaszolgattam, ami elég vicces lehetett volna, ha valaki feliratozva nézte volna a jelenetet, amint elbeszélünk egymás mellett. Ma már sejtem hogy zajlódhatott a beszélgetés: én megkérdeztem, hogy édes vagy sós, mire azt a választ kaptam, hogy igen, igazi olasz különlegesség. Kértem kettőt, mire ő felhúzta a szemöldökét, ugyanis már tudta, hogy egy végtelenül tömény, nagyon édes ételről van szó, ezt az ő családja egy hétig eszi, mire én ezt úgy értelmeztem, hogy kevesli, így kértem még egyet. A vége az lett, hogy rányomott egy matricát a csomagolásra, amit otthon lefordítottunk és abból kiderült, hogy ez egy tradicionális olasz, zsidó édesség, ami azért bot alakú, mert 1600-ban, a faluból való kiűzetésükkor ilyen alakú botokkal verték az ajtóikat. Azt hiszem ezzel fog kezdődni a könyvem…

Nem hiába hívják ‘La Piccola Gerusalemme’-nek, azaz a pici Jeruzsálemnek, itt élt ugyanis Olaszország legnagyobb zsidó közössége 400-fővel. Megnéztük a zsinagógát, jártunk a tufába vájt mikvében (azaz rituális fürdőben) és megtekintettük a kóser hentest és persze a borospincét is. Hogy hol? Hát a tufában. A parkolónál szóba elegyedtem egy szobrász bácsival, aki agyagból fantasztikus fej-tanulmányokat készített. Mikor beinvitált hátra, a barlangból átalakított kiállítótermébe/műhelyébe nem mondom, egy kicsit aggódtam, de ott is csak mindenféle fejlövéses, torz fejekkel találkoztam, semmi különös…

A Parco Archeologico Cittá del Tufá a környék legimpozánsabb archeológiai központja. Én őszintén szólva nem rajongok a bokáig érő romokért (bocsánat), de ez a nekropolisz igazán fantasztikus. A hely szelleme megérintett. De nem is csoda olyan nevek mellett, mint: “ a szárnyas démonok” vagy “Typhoon” sírja. Barlangsírok mindenütt, de olyan mennyiségben, hogy bárhova léptünk az erdőben mindenhol egynek vagy a tetején vagy az alján jártunk. Mint egy ementáli sajt, csoda, hogy nem omlottak még össze a hegyek… vagy Olaszországnak ezen egész tartománya. Azért hálás voltam a rekonstruált fantáziaképekért, amiket mellékeltek a romokhoz és amikből kiderült, hogy ez a bucka tulajdonképpen egy 8-oszlopos, kifaragott templom-előlap, amibe ugyan nem lehetett bemenni, de áldozni előtte igen. 

De ami igazán kiütötte nálunk a biztosítékot az a Via Cava néven emlegetett titokzatos “építmények”, tufába vájt, több méterre lesüllyesztett ösvények, mélyen az erdőben a falvak között. Senki nem tudja biztosan miért készítették, márpedig rettenetes munkájukba került. Persze elkezdtem nyomozni, mert a nagyrabecsült Lonely Planet útikönyvem is kudarcot vallott ezzel, de csak teóriákat találtam mindenfele. A halotti városokat (nekropoliszokat) kötik össze ezek az utak? A katonai alakulatoknak segítettek észrevétlenül átjutni egyik helyről a másikra? Esetleg állatokat hajtottak át rajtuk úgy, hogy reggel elindították és csak egyfele mehettek? Igen, lehet, de akkor miért vésték ki 25-30 méter mélyre??? Olyat is olvastunk, hogy eredetileg ezek nem voltak ilyen őrült mélyek, mint egy 10 emeletes tömbház…, hanem ennél sokkal kisebbek, azonban a használatban koptak, főként a kerekeknél, amit időről-időre le kellett csiszolni és így mélyült természetszerűleg… Hmmmmm… Próbáltuk elképzelni, hogy milyen lehetett itt az élet, hogyan gyalogoltak az etruszkok (akiknek az írását még mind a mai napig nem teljesen értjük) a mohától és páfránytól zöldellő falak között. Imádtam a néhol leágazó kis barlanglakásokat, amik olyan otthonosnak hatottak, hogy kedvem lett volna eltölteni ott egy éjszakát. Még a polc is ki volt vésve szépen, rendesen, megvolt a mélyített helye a folyadéknak, az ablakból szuper kilátás nyílt. Helyenként bekarcolt keresztek (és péniszek) a később meghúzódó keresztényekről tesznek tanúbizonyságot, gondolom nekik is bejött ez a dizájn. Szerettünk volna egy éjszakai túrát is tenni, de sajnos az időjárás nem tette lehetővé. Pedig milyen misztikus lett volna… 

Most láttam életemben először olajbogyó-lerázó gépet. Leterítenek a földre egy giga-mega hatalmas hálót és addig rázzák a traktor-szerű géppel a fát, amíg az már nem hullajt több bogyót. Hát azok még nem voltak valami ízletesek, a csípős, zöld íz nem hajazott a finom befőttesüvegbeli társaira… 

A Cittá del Tufa második tagja Sovana volt (a harmadik, ahol mi laktunk), egyetlen főutcájával hamar bejárható. A templomban épp énekpróbát tartottak, ami beszínezte a környéket, a cicák itt is álmosan nyújtóztak, a vár mellett közvetlenül benzinkút, benne maffiózó bácsi. Rengeteg itt is az eladó lakás, úgy látszik a fiatalok a városokba költöznek.

A nap fénypontja, utazásunk fő célja: Saturnia termálfürdője. Már a neve is sokat ígér, egész nap ízlelgettem. Szaturnusz és Jupiter harcából született, ahol a villám lecsapott a Földre, ott tört fel a meleg víz, ami azóta is zubog. A Cascata del Mulino (Malom vízesés) egy természetes vízesés, mind a vulkanizmus következménye és ami még csodálatos, hogy ugyan ráépült egy luxus fürdő is, de van ingyenesen használható, természetes része is. Na több se kellett nekünk! Az idő épp esőre állt, gyűltek a haragosan szürke felhők, fújt az orkánszerű, meleg szél, mi meg átöltöztünk a parkolóban és nekivágtunk egy szál fürdőruhában az országútnak. Sokan jártak köntösben, úgyhogy nem nagyon tűntünk ki az emberek közül. Aztán egyszer csak észrevettük, hogy az úttól nem messze, a bambusznád-sáv között itt-ott lyukak nyílnak és keskeny sávban mintha látni lehet a vizet. IGEN! A bambusz között 2-3 méter szélességben sebes folyású, tejbe áztatott azúrkék víz robogott. Hát kipróbáltuk! Csodálatos volt! :) Meglepetésemre az aljzat nem iszapos, hanem kemény, ahogy a széle is és bizony majdnem derékig ért, el lehetett merülni a 37,5℃-os vízben. Csak vigyázni kellett nehogy elvigyen, mert bizony volt ereje, ahogy a szélnek is, ami úgy hajlítgatta fölöttünk a bambuszokat, hogy csak úgy recsegtek. Meleg szélben sétáltunk át a vízeséshez, ahol már nem voltunk egyedül, de sokan se. A lépcsőzetesen kiszélesedő tálak alja tökéletes gömbökké gurítgatott kövekkel volt tele (ilyen tökéletes gömböket ilyen óriási mennyiségben még soha nem láttam). Lassan ránkesteledett, de nem volt kedvünk elhagyni a saját kis tálunkat. Kikászálódni nem volt olyan könnyű, de legalább megvolt az aznapi bőrradírozás is.

…folytatása következik…

(Ha szeretnél értesülni a következő bejegyzésekről iratkozz fel! Ha letekered az oldalt és elkezded visszapörgetni megjelenik az alsó sorban a “Követem” gomb.)