Mészárlás, Múzeumok, Majmok

Mai hír: Nepálban sok tehén pusztul el un. “lumpy skin” betegségben. Hát rögtön utána kellett nézzek mi ez az izgalmas nevű, vírusos cucc, ami megbénítja az országot és ez nem más, mint a bőrcsomósodás kór. Remélem mindenki olyan izgalmasnak találja, mint én...

A mai napra egy laza kis múzeumozást terveztem, amit természetesen nagy kutatómunka előzött meg, mert azért - őszintén szólva - nem rajongok minden múzeumért, jól meg kell gondolni, hogy melyiknek adok az időmből. A választás a NARAYANHITI PALACE MÚZEUMra esett, ami ráadásul gyalog is megközelíthető. Már a séta is izgalmas volt, tanulmányozhattam a helyi közlekedési rendőrök munkáját. Egy kereszteződésben négyen-öten is vannak, állandóan fújják a sípjukat, ráadásul egymásnak teljesen ellentmondóan, úgyhogy a gyalogosok (is) önkényesen felülbírálják a jelzéseiket, ami úgy tűnt egyikőjüket sem zavarja igazán, a közlekedés ennek ellenére szépen halad…

A múzeumba szigorúan tilos volt bevinni telefont, táskát, hogy a fényképezőgépemről ne is beszéljünk, úgyhogy sajnos nem tudtam egyetlen képet sem készíteni. Minden fordulóban fegyveres őrök álltak és kétszer is átvizsgáltak, hogy mi van nálam (egy nő elég komolyan végigmotozott, mondhatni végigsimogatott). Viszont a múzeum egyszerűen csodálatos!!! 2007-ben Gyanendra királynak 15 napja volt kiköltözni, azóta múzeum, de addig itt lakott a királyi család, ami nem is volt olyan nagyon rég (ugye?). Hát én még ilyen pompás belső tereket csak filmeken láttam. Fantasztikus belmagasság, tágas, fényes terek, meleg tónusokkal, nehéz üvegekkel. Imádtam mindenhol a tapétát, ilyen ízléses mintákat még nem is láttam soha. Utálom, ha XY asztalát kell megnézni, de itt valahogy minden másként hatott. Először végignéztem egy rakat tokás sah képét (az utolsóknak már szemüvegük is volt), a csoportképeken ott tündökölt egy csomó fontos ember, mint II. Erzsébet vagy Ceausescu… A falakon gyűrött orrú tigrisbőrök, a dohányzóasztalok mellett meg elefántlábból készült kis sámlik. Kitömött állatok mindenütt. A szobákban tök jó (és rövid) leírások vezették a látogatót, korabeli fotókkal, az ember tényleg oda tudta képzelni a királyokat, királynőket a fésülködő-asztalka mellé vagy éppen a trónusra (nem arra). A csodálatosan rendbetett udvaron mókusok rohangásztak, a fákon meg repülőkutyák lógtak, várva a szürkületet. És igen, végre láthattam azt a bizonyos Mercedeszt is, amit Hitlertől kapott az uralkodó nagyapja.

A fő látványosság mégis egy tragédiához köthető helyszín, ami szép lassan kibontakoztatta előttem Nepál utóbbi 20-30 évének történelmét. A történet érdekes, röviden leírom, mert ilyesmi az orosz cári család lemészárlása óta nem történt. 2001 június 1-én, az akkori király: Birendra (a már említett Gyanendra testvére) éppen családi vacsorát rendezett, amikoris megjelent az egyik fia és lemészárolta az egész családot: az apját, az anyját, a húgát, az öccsét, meg még aki ott tartózkodott. 90 golyót repített ki a betépett és illuminált állapotban levő trónörökös, a 29 éves Dipendra, majd tettét realizálva fejbelőtte saját magát is. Nem sikerült. A király halála után őt kiáltották királlyá, csakhogy kómába esett és pár nap múlva meg is halt, úgyhogy az apja testvérére: Gyanendrára szállt a korona, aki végül az utolsó királya lett Nepálnak, mert őt nagyon nem szerette a nép. A gyászidőszak alatt a miniszterek kopaszra borotválták a fejüket (elképzeltem mi lenne itthon) és zavargások kezdődtek, aminek az lett a vége, hogy az alkotmányos monarchiát felváltotta a köztársaság. Hogy pontosan mi történt azon az estén azóta sem derült ki, de meg lehet nézni a helyszínt, látni lehet a golyónyomokat… Erős élmény, pedig csak néhány fal… Persze addig már végignéztem a család teljes életét, így igazán megsajnáltam őket, az öccse majdnem egyidős lenne velem…

Meglátogattam egy plázát is, de arról nem mesélek semmit, mert pont olyan, mint otthon. Csak egy kávét ittam, miközben kitanulmányoztam a királyi család életét.  Kipróbáltam viszont az InDrive alkalmazást, ami új szintre emelte nálam az utazást. Igazából olyan, mint az Uber: egy alkalmazás segítségével megjelölöd, hogy hova szeretnél menni, arra jelentkeznek sofőrök megajánlott tarifával együtt és te kiválaszthatod, hogy kivel, milyen áron szeretnél utazni. Pár perc alatt odajön, felvesz és nincs kérdés, hogy mennyi az annyi és az sem, hogy hova is kell vigyen. Zseniális!!!!!

Így jutottam el a SWAYAMBHUNATH-i sztupához, ismertebb nevén a majomtemplomhoz. Eszetlen meleg volt, magas páratartalom, a templom meg egy hegyen helyezkedik el… Még szerencse, hogy volt egy kis légmozgás, ami engem is, meg a buddhista imazászlókat is dekoratívan fodrozta. És persze ott csellengtek mindenhol ezek a roham-majmok, teljesen kiszámíthatatlanul rohangásztak fel-alá, a frászt hozva mindenkire. A tetőről csodás kilátás nyílt a poros városra és a környező hegyekre, amik már a Himalája előörsei. A legenda szerint régen Kathmandu-völgye víz alatt volt (mondjuk ez geológiai tény), míg egyszer csak kiemelkedett egy hegy, ez lett Swayambhu, azaz “ a kiemelkedett”. Próbáltam a könyv szerint haladni, de annyira belezavarodtam, hogy inkább leraktam és mentem néhány kört (szigorúan az óramutató járásának megfelelően) a sztupa körül. A kilátás, a lengedező imazászlók, a füstölők illata és a harangok kongása misztikus atmoszférát kölcsönöz a helynek. Itt elhittem, hogy a zászlókra írt mantrákat a szél az égbe is elviszi…

Innen csak egy kőhajításnyira volt a TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM, amit - talán mindenki értheti, hogy - nem hagyhattam ki. Hát mit mondjak, egyedül voltam benne… erre aztán senki más nem volt kíváncsi. Mondjuk kifele jövet ez a tényállás érthetőnek bizonyult. Nagyon rosszul megvilágítva (vagy inkább sehogy) összeaszott mohák, gombák és pokolian kitömött, nevetségesen rosszul maskarázott állatok tekinthetők meg egy nem túl nagy területen. Az állatok műszeme elcsúszva és a kígyók is rég láttak már formalint az edényükben. Nem igen láttam olyat, amit eddig még nem, kivéve egyet: egy 10 hónapos egyszarvú orrszarvú embriót… Na, ezért már megérte ide eljönni, sokáig csodáltam a kis állatot, szép koronája volt ennek az izgalmas napnak.